2.

’Nyersanyag-válságról’ nem tudtam korábban, és ugyan tanultam valamit a nyersanyagokról, ásványkincseinkről, leginkább azok gazdaságos kitermeléséről, még a középiskolában, egészen odáig, hogy később egy ELTE-oktató egyetemi tanár jóvoltából holdkőzeteket is vizsgálhattam, nem voltam képes elképzelni, hogy a nemes-, azaz a ritkaföld-fémeink – a lantanoidák - elfogyhatnak. Most már tudom, hogy a baj iszonyúan nagy!

A problémát nem itt láttam. A problémát ott láttam, hogy bolygónk túl fog népesedni. Ma már tudom, tudhatom, hogy nem ez az elsődleges gond, nem ez fogja kirobbantani a válságot, a kollapszust. Ez csupán hozzásegít az összeomláshoz, már ha bekövetkezik a túlnépesedés, hiszen lehetséges az is, miszerint nem leszünk többen nyolc milliárdnál. Én öt éve azt képzeltem, hogy biológiai háború jön. Elszabadul egy mikroorganizmus, amolyan vírus-szintű élő szervezet, és pandémiát okoz. Pillanatok alatt elterjed a bolygón, és ha ki nem is irtja, de megtizedeli az emberiséget. Azt képzeltem, hogy ezt egy majdani amerikai kormány egy összeesküvés részeként – az oroszokkal, a kínaiakkal és japánokkal, illetve azok kormányaival együttműködve – fogja megtenni. Azt vizionáltam, hogy mi történik akkor, ha ez kiegészül, vagy készül kiegészülni egy klímakatasztrófával. Azért ezt a gondolatot építettem fel, és gépeltem le, mert tudomásom szerint jelenleg még nincs, és nem is volt megjelenve ilyesmi forgatókönyv erre a vízióra, félelemre.

A víziónak van valóságalapja.

A vízió egy hollywoodi katasztrófa-film forgatókönyv-tervezetté vált a szerkesztésem alatt. Akik igazolják: a követőim és más olvasóim, legjobb barátaim, akikre nagyon büszke vagyok. És ugyan volt olyan személy – egy kolléganőm -, aki el sem hitte, hogy én írtam, tulajdonképpen csak kinevetett érte, és ezzel a legmélyebb megalázást követte el ellenem több egyéb mellett: „nemhogy írni, köszönni sem” tudok, aki erőszakos embernek titulált – holott éppen ő maga (volt) az, és erről persze szinte senki sem tud(ott) rajtam kívül -, szóval a helyzet éppen fordított: a válságról szóló több mint négyszáz oldalt Michael Crichton eredeti gondolatát, ötletét követve én írtam. A válság réme nem légből kapott. Ilyen-olyan formában, itt és ott ezrek írtak róla, és ezeket én az elmúlt években összefoglaltam, vagy megkíséreltem összefoglalni, majd egy olvasmányos, hétköznapi emberekkel mozgatott történetbe keverni, és ízelítőt, illetve számos részletet tettem nyilvánossá blogomon.

A víziónak igen nagy valóságalapja van!

Lehet új, ismeretlen jövőbeni betegségekkel riogatni, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy itt vannak a régiek is. Olyanok, amelyek a migrációval, a modern kori népvándorlással terjedhetnek egyik égövből a másikba szárazföldi úton ugyanúgy, mint egy rövidebb-hosszabb légi utazással. Itt tehetjük fel azonnal a szívbemarkoló kérdést, miszerint mit tennének a döntéshozók a földfelszínen, ha egy menetrendszerinti repülőgép fedélzetén – még a levegőben - járvány törne ki? A tengerbe vezetnék a gépet? Lelőnék egy levegő-levegő rakétával? Ez utóbbit egy néhány éve megjelent amerikai könyvben írták meg, hogyan pusztítaná el a Sikorsky-helikoptert a fölötte kőröző F-35B Lightning II lopakodó harci repülőgép, amikor az megfertőződik az AT-1, vagy AT-2 idegen mikrorészecskével.

A válasz logikus lenne, és minden bizonnyal van is rá forgatókönyv. Ez a fenti legalább kettő lehetőség.

A WHO, az Egészségügyi Világszervezet fel is vette idei listájára az X-kórt, amelyről ma még nem tudjuk mi, hogy eszik-e, vagy isszák (majd), azaz, hogy hogyan fog terjedni, milyen úton-módon, mennyire lesz virulens, szóval semmit sem tudunk róla, csak azt tudjuk, nagy az esélye, hogy megjelenjék, hogy felüsse fejét közöttünk. Valamikor a közeljövőben akár világjárványt is okozhat majd, „lehet egy vírus vagy egy katonai, biotechnológiai fejlesztés, ami elszabadul, vagy már ismert kórokozók mutációja.”

De lehet akár egy űrbaktérium is.

Első körben megmosolyogtató a gondolat. Jobban belegondolva azonban lehetséges, sőt…

Elsőként a történelemben egy amerikai író, Michael Crichton vetette fel egy nagyobb lélegzetű írásban, amely nemcsak a szakterület tudományos kutatóihoz jutott el, hanem a nagybetűs nagyközönséghez is, annak lehetőségét, hogy egy pusztító járvány akár órákon, napokon belül kiirthatja az emberiséget. Ennek a regénynek egyébként folytatása lett: a robotikából doktorált, Microsoft-alkalmazott Daniel H. Wilson tovább fonta az elvarratlan szálat, és ismét a felszínre hozta a hatszögű kristályszerkezetet. A példa a helikopterrel és lopakodó géppel tőle való. Hogy hogyan vehetjük fel vele – az ismeretlen eredetű fertőzéssel – a küzdelmet? Az új műfajban (techno-thriller) az amerikai orvosi-szakíró meglebegtette annak a lehetőségét is, hogy a bioszféránkba beszivárgó (vagy behurcolt) idegen létformák mikronnyi méretük ellenére lehetnek akár intelligensek is. Kell, hogy "megfontoljuk annak a lehetőségét is, hogy egy távoli bolygó értelmes lényei talán nem nagyobbak, mint egy bolha, vagy talán nem nagyobbak, mint egy baktérium." Egy meteoritban talált 2 mikron méretű primitív szervezet ideális, vagy ideálishoz közeli körülmények között akár egy közlőszervrendszerré is kinőheti önmagát. És akkor aztán bármi megtörténhet, ami azt jelenti, hogy a belátható lehetőségeknek a fantáziánk szabhat csak határt…

De vajon a valóságban megtörténhetne-e egy ilyen támadás?

Crichton fikciójában az élő kristályszerkezet, a fenol-gyűrűk sorozata „úgy működik, mint egy kis reaktor: az anyagot energiává, az energiát anyaggá alakítja”, és ha elegendőhöz jut hozzá, „ezerféle mutációban ezerféleképpen fog ölni”.

Az író azonban egy ponton túl elengedte a fonalat, és elpusztította az Andromédát. Pontosabban írva: eltüntette. Ráhagyta az olvasóra, hogy az mit ért az alatt, hogy mind magasabbra szállva feljut a felső légkörbe. Végül nyilván elhagyta a bioszférát, és (előbb-utóbb) tovább állt a világűrben.

De mi van abban az esetben, ha egy élő szervezet szuperkolóniát alkotva nem hagyja el még a közeli világűrt sem, ha tovább kering Földünk körül (vagy szinte mindig is ott keringett)?

Ha tehát potenciális veszélyt jelentve ott leselkedik ránk?

Az író elvarratlan fonalát tovább lehet gombolyítani, megdöbbentő horizontokat nyitva.

Az X-kór tehát lesújthat a világűrből is (és az sincs teljesen kizárva, hogy a földtörténet során, vagy csak az elmúlt évtizedekben, évszázadokban mindez megtörtént).

Al Gore egyik ismeretterjesztő kisfilmjében láttam elsőnek a rémképeket, ő sulykolta belém, hogy nagy a baj, hogy beteg Gaia. Gaia haldoklik. Hogy optimizmusra nincs indok, én magam is leírtam, és ugyan ’sajtóm’ alig van, mégis eljutott párakhoz a mondanivalóm. A követőim elfogadták, amit leírtam, és ami a legfontosabb, hogy értik, mit akarok közvetíteni: van módunk tenni! Fogtam magam, és ugyan évekig tartott, viszont megírtam én is a magam módján, hogy ’Gaia haldoklik’, és erőforrás-válság lesz 2042-ben.

Sokan azt mondják a klímaválságra válaszul, hogy: klímahisztéria. Hogy nincs semmiféle klímaválság, és soha nem is volt. Meg azt is, hogy: Világgazdasági Fórum, Davos. Hogy az is a stratégia része, hogy jól megijesszenek minket. Senki sem figyel fel rá, hogy itt különböző dolgok vannak összemosva? Az 1973-as Jom-Kippur-i háború óta nem volt akkora az atomháború réme, a veszélye, mint ma. Sokan azt sem tudják, hogy volt egy ilyen néven elhíresült háború a Közel-Keleten. Vajon miért nem? Miért nem tudják a világ polgárai a globális történelmet? Mindenki csak azt tudja, hogy 1962-ben ott villogott a piros gomb a Karib-térségben, és csupán percekre, azaz néhány ujjmozdulatra voltunk a világégéstől, hogy küszöbön állt a III. világháború, valamint, hogy a szovjet és az amerikai vezető kompromisszuma mentette meg Gaiát. A valóság az, hogy a szovjet meghátrálás mögött a moszkvai atomtudósok felvilágosító érvei álltak, mit is okozhat néhány oda-, és visszacsapás; Hruscsov okos döntést hozott.

Gaia a fosszilis kapitalizmus miatt haldoklik.

A munkát elvégeztem – én erre voltam képes. Szerintem nem kevés. Félek azonban attól, hogy mint majd a valóságban is, ez mégis kevés lesz. Többet kell tenni! Dolgoznunk kell majd azon, hogy eltakarítsuk azt a mocskot, amit az elmúlt évtizedek alatt felhalmoztunk, felhalmoztak eleink. Attól tartok, miszerint nehéz évek jönnek. Mind inkább biztos vagyok benne. Az optimizmusnak vége! Tudom, hogy amit elgondoltam az bekövetkezik, és nem 2042 októberében, hanem már – apránként – ma, vagy holnap is.

Már rég nem elég, hogy nem dobjuk el a cukorkás-zacskót az utcán, "cukorkát sem szabadna gyártani, már negyven éve nem." Ezt olvastam valamikor egy kommentben, és azt hiszem, ez jól fejezi ki, jól írja körül a problémakört.

Nem vagyunk az utolsó utáni pillanatban, mert az tegnap, vagy akár már negyven éve elmúlt.

Lovelock himnusza mindannyiunk élelme: Gaia az, aki megszül minket, ő a levegő, a tenger, ő minden, ő a növekvő fű, ő te vagy és én vagyok.

Az egész világon leálló Facebook szinonimája az egész világon leálló internet, illetve internetek, mint ahogy azt én elképzeltem 2019 elején és meg is írtam a Sötétség éjszakája c. 460 oldalas írásomban. Ott egyetlen (éppen az amerikai kontinensen végigvonuló) éjszakán bénul meg órák leforgása alatt a Google és a Terrabrowser, a két (a 30-as évek közepétől együtt létező) szolgáltató. Víziómban „Európában éppen egy munkanap elején-harmadán” köszönt be a virtuális csend és a hatás ugyanaz: „leállnak a gyárak, az üzemek, a tanítás és a szolgáltatások nagy része” is. Én vettem a fantáziát és néhány éve elképzeltem, mi történik akkor. Elképzeltem, ahogy elég néhány óra és a döbbent emberek megzavarodnak: nincs mihez igazodniuk. „Zavargások törtek ki New Yorkban és Chicagoban” – mondja az egyik szereplő, nagyjából az első órák végén. A mexicoi netes szerkesztő nem tudja még, meddig tart az, amiről addig elképzelni sem tudták, hogy megtörténhet. De tart és az még csak a kezdet! „Az egyik gócpont Stratham volt, a zavargások innen terjedtek szét” – mondja jóval később, egy visszaemlékezésekor a főhős, a biológusnő, aki akkor már tudta, látta mi miért történik. Az elnököt is felébresztették Fehér Ház-i mély álmából (persze még más okán: felmerült, hogy Amerikát megtámadták). Végül hajnalra teljes lesz a káosz. Mindez pedig azért, mert a mesterséges intelligenciák megelégelték az emberek, a globális összefonódás öngyilkos „nem tesszük” politikáját. Nem tesszük, mert túl nagy áldozatokkal járna. És mi fog következni? Ha megoldódik a válság, ha nem? „Ezer dolog. Kínszenvedés lesz, de magatoknak kerestétek a bajt. Nem tudtatok élni a lehetőségekkel. Látszatterveken dolgoztatok évtizedeken át, és ez most megbosszulta magát.”

Miután a Kennedy-gyilkosság napjainkban-éveinkben megoldódni látszik, és kiderül végre, hogy nincs bizonyíték (az égvilágon semmi) a konteókra, az összeesküvés elméletekre, kimondhatjuk ugyanakkor azt is, hogy a Mary Celeste örök rejtély marad. Időben távoli az eset, így mára nem maradtak élő szemtanúk, a tárgyi bizonyítékok eleve gyérek voltak, szinte csak a helyszíni megfigyelés korabeli leírásai alapján dönthetünk, (és végül) nem tudjuk megmondani hová tűnt a 32 méter hosszú tengerjáró legénysége az Atlanti-óceánon. Ugyanígy elnyeli a folyton telő idő köde az M/V Jojita különös esetét is 1955-ből, ahol a Csendes-óceánon Vanua Levu és egy atoll között nyoma veszett a teljes legénységnek, személyzetnek, valamint az utasoknak. Az M/S Estonia viharos időben indult Stockholmba és átfordult a tengeren 1994-ben, azután mint a kő, úgy süllyedt el, körülbelül 900 halottat hagyva magában, vagy maga fölött. Tudjuk a valódi okot? Pusztán csak a hullámverés miatt szakadt le az orra, vagy esetleg tengeralattjáróval ütközött? Volt talán több robbanás is a hajótestben, amely meggyorsította a katasztrófát? Eldönthető lenne, ha kutatható lenne az eset. De nem kutatható! Valamiért teljes a hírzárlat az ügyben. A hajó kapitánya, bár túlélőként regisztrálták, később egy svéd kórházból eltűnt. Összeesküvés áll a tengerjáró ügye mögött? A valódi tények, bizonyítékok eltitkolásának vonatkozásában? Nem tudjuk.

Maradt-e még izgalmas történelmi emlék, amely megmozgatja fantáziánkat, amelyik vagy megoldódott az elmúlt időben, vagy tovább bonyolódott, összekuszálva saját szálait? Persze, hogy maradt! Máris itt van a Djatlov (Gyatlov) rejtély. Ma már sokan ismerik a történetet: 1959 telén kilenc orosz túrázó az Észak-Urálban rejtélyes halált halt, hihetetlen izgalmat generálva lelkes kutatókban, arra késztetve őket, hogy megoldják ezt a rejtélyt is. Ma már van (alternatív) tudományos magyarázat a hegymászók halálára vonatkozóan, mégpedig egy természeti jelenség, egy olyan, amelyre a korabeli vizsgálat során senki sem gyanakodott, hiszen azt a ritka légköri effektust (Kármán-effektus) az emberiség még (szinte) nem is ismerte akkor, amikor az a hegyoldalban az utolsó percekben kialakult. A hivatalos orosz magyarázat azonban mást mond: a tragédiát lavina okozta. Vajon mi az igazság? Lehet-e pontot tenni ennek az ügynek a végére is?

Megtörtént-e a Philadelphia-kísérlet, ahol egy hajó teleportálódott egy időre egy kikötőből 1943-ban? Megtörtént-e a roswelli eset, illetve ugyanakkor találtak-e egy Socorro melletti mezőn néhány földönkívüli lényt, helyesebben azok holttesteit? Sokan esküsznek, hogy igen. Ugyan nincsen kézzelfogható bizonyítékuk, egy sem, de közvetettek bizony vannak. Zavarba ejtőek…

Ami azonban még döbbenetesebb, és ami a széles olvasóközönség, és filmfogyasztó-tábor előtt – úgy tűnik – rejtve maradt a 21. század elejéig, az nem más, mint az, hogy miért történhetett meg a Titanic tragédiája úgy, ahogy megtörtént. Száz éven át úgy tudtuk, hogy az óceánjáró személyzete felelőtlen volt, rátartian hajózott az éjszakában, teljes sebességgel, figyelmen kívül hagyva a jégveszélyt. Ma már kijelenthetjük, Edward John Smith kapitány nem hajózott felelőtlenül, nem akart minden áron rekordot dönteni, neki elfogadható volt az április 17-ei érkezés is - miután a társaság tulajdonosa emellett döntött, még a szárazföldön -, és nem hagyta figyelmen kívül a jelentéseket, de arról, hogy abban a térségben – épp ott, ahol szinte percek alatt hajóztak be a Labrador-áramlatba egy teljesen más fizikai-kémiai paraméterű zónából – a szokottnál is nagyobb dagály következtében rekord mennyiségű jéghegy úszik, nem lehetett fogalma. Egyébként a hosszú évszázadok óta legkisebbnek mért 1912. január 3-ai nap-, és holdközelség jóval több jéghegyet emelt ki Új-Fundland, és Labrador partjainál a tengerből, mint addig és hónapokkal később ezek zárták végül el a Californian, a Carpathia, valamint a Titanic útját azon a végzetes éjjelen, és míg az előbbi két hajó valóban meg is állt, a Titanic tovább hajózott nyugatnak. Az valóban felelőtlenségre utal, hogy a két őrszemnek nem volt a keze ügyében binokulár, így Fleet szolgálatos matróz későn fedezte fel a hajó előtt úszó jégszigetet. A felelőtlenség abból adódott, hogy a tárolószekrény – amelyben a rendszeresített távcsöveket tartották – kulcsra zárva maradt, a kulcs pedig egy tiszt zsebében, Southamptonban, miután a White Star Line kirúgta, és eltávolították a fedélzetről. Az igazsághoz tartozik, miszerint a két matróz azzal sem fedezhette volna fel a jéghegyet idejekorán, ugyanis azon az éjszakán minden kontraszttalan volt az óceánon - minden, ami jéghegy. Sajátos légkörfizikai okok miatt egy különös légköroptikai jelenség uralkodott akkor, ott a Labrador-áramlatban: a hideg vízi szcintilláció. Ennek volt köszönhető az is, hogy később a tengerész tisztek nem ismerték fel a közelben veszteglő Californiant sem, holott látták a horizonton. Másik hajónak vélték, és ugyan adtak le reflektorokkal morze-jeleket, de válasz nem érkezett. Válaszolt viszont egy másik rejtélyes hajó, de a válasz egy, a horizont felett pislákoló csillagtól származott – viszont ezt ők akkor nem tudták, ezt mi is csak a 2010-es évek óta tudjuk. A lényeg az, hogy a tisztek és a kapitány értékes perceket vesztettek azzal, hogy erre pazarolták idejüket, és nem a mentés felgyorsítására. Igen, így esett, a Titanicot azon az éjszakán sorozatos balszerencsék sújtották.

Megtörtént-e Jamie és Avaszin hihetetlen élménye a kanadai sarkvidéken a múlt század ötvenes éveiben, amikor a két tizenhét éves fiú egymagára maradt a hideg, fagyos vidéken, a Kezon folyón? Amikor rádöbbentek, hogy halálra vannak ítélve, hiszen a rajtuk lévő ruhán, egy puskán, és egy kicsi kenun kívül semmijük sem volt, hacsak… hacsak meg nem kísérlik a lehetetlent, mindenáron túlélni, körömszakadtukig ragaszkodni fiatal életükhöz… Néhány hónappal később – az ottani dermesztő tél végén – kifogyva minden élelemből, tartalékból, sok száz mérföld, küszködve megtett út után utolsó erejükkel egy felhagyott eszkimó jégkunyhóba másztak be, ott pedig összeestek. Amikor utolsó két szánhúzó kutyájuk megérezte a közeledőket és morogni kezdtek, még nem tudták, hogy megmenekültek. És ekkor egy fiatal vadász nézett be a résen, egy eszkimó-fiú. A hihetetlen, a történelemben talán egyedülálló küzdelem, a visszatérési kísérlet a civilizációba meghozta gyümölcsét: hamarosan ismét otthon voltak, és magyarázkodhattak szüleiknek, miért is voltak annyira önfejűek, hogy lemaradtak csoportjuktól… Egy biztos: a történet az emberi kitartásról szól. De vajon kitarthat-e a reményvesztettség poklában az egyénen túl egy közösség? Főleg abban az esetben, ha a közösség nyolc milliárd embert számlál?

Nem tudjuk.

Vajon lesz-e húsz év múlva globális kollapszus? Vagy az összeomlás jelenünkben is tart (már)? Csak éppen észre sem vesszük? Vajon nem látjuk a fától az erdőt?

Van egy kényszerképzetem. Egy hang fog megszólalni pontosan húsz év múlva az éterben, valaki beszélni fog, egy nő. Tudós lesz az illető, aki éppen akkor tér vissza mondjuk a Nemzetközi Űrállomásról, és mondjuk nagy hír hozója lesz, miután leleplezett valamit, egy nemzetközi összeesküvést, amely éppen Davosból indult. A hang gyenge lesz, azután erősödik és végül csak az a hang fogja betölteni a hullámhosszakat szerte a világon, minden más elhalkul mellette. Óriási botrány küszöbén fogunk állni, és az majd mindent elsöpör: - Tisztelt amerikai honfitársaim! Tisztelt világpolgárok! Mindenkit üdvözlök, a világ összes polgárát, aki a képernyők előtt ül, aki csak követi a közvetítést! Néhány pillanattal ezelőtt tájékoztattak, hogy visszatért az áram a háztartásokba, az internetek, a Terrabrowser és a Google, bár még korlátozottan, de ismét működnek, ugyanakkor a közvetítés, ami néhány perce indult meg, jelenleg csak a kis, vidéki városi televízió, a texasbeli Dallasban működő WFAA csatornáján keresztül fogható… Tizenhat napos kutatás után térek vissza a Nemzetközi Űrállomásról, ahol biológiai mintákon végeztem el vizsgálatokat egy, eredetileg a Missouri Egyetem által támogatott kutatási projektben, amelynek keretében a súlytalanság körülményeit vizsgáltuk egyes vírustörzsek sejten kívüli részecskéire, a virionra dr. Conrado Monti, az Európai Űrügynökség olasz nemzetiségű tudományos kutató űrhajósának közreműködésével, de ebbe a programba a tudtunk nélkül az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormánya durván és messze törvényen kívül beleavatkozott. Megcáfolhatatlan bizonyítékaim vannak arra, hogy a Nemzetközi Űrállomáson az SSTS-1 küldetés óta halálos vírusokat őriztek és növesztettek. Ezeket a toxikus és soha nem látott veszélyességű élő biológiai mintákat a Nellis-1 űrsikló második küldetésén, a tegnapi napon szándékozott a Pentagon hazaszállíttatni, éspedig a legnagyobb titokban. Az ENSZ, az Egyesült Nemzetek Szervezete szigorúan tiltja és szankcionálja a vegyi-, és biológiai háborús kutatási programok futtatását, alkalmazását, ugyanakkor ez a szervezet információkkal rendelkezett a törvénysértésről. Mindemellett erről az illetékes bizottságai, valamint a nemzetközi szervezet főtitkára a mai napig, azon belül eddig a percig hallgatnak. Ezennel az ENSZ-főtitkárt, Clément Alexis Toulemondet, valamint az összes tanácsadóját, a teljes ENSZ-vezetőséget azonnali lemondásra szólítom fel! Amennyiben ezt egy órán belül nem teszik meg, az International Police New York-i székhelyű Interceptor Unit nevű osztályának egységét kérem fel, hogy fogják el és vegyék őrizetbe őket! Bizonyítékaim mostantól megtekinthetőek és letölthetőek a képernyő alján a futósorban, az ettől a pillanattól feltűnő alábbi Terra-címeken. Ugyanakkor kérem letartóztatni, és eljárás alá vonni a washingtoni székhelyű Védelmi Minisztérium alkalmazásában álló következő nevű személyeket… Mindenütt az ő davosi emberei álltak, a piramis csúcsán pedig a program felelőse: Russell Fillmore. A Szenátus Űrkutatási Bizottságában helyet foglaló Mondale szenátor idén tavasszal, április 25-én Glenn, a sajtótitkár és Paul B. Johnson belpolitikai tanácsadó helyettese, John Davis Harrison jelenlétében találkozott Larry Hugh O’Briannel Camp Davidben, ahol az elnök a családjával a szabadságát töltötte éppen. A téma a háború volt, a válság, amely nem látszott enyhülni, de éppen akkor, amikor az elnök átmenetileg eltávozott a megbeszélés helyszínét adó tanácskozó teremből, valahogyan szóba került a Missouri-projekt is, a Washington Post felé kiszivárgott tartalmak felbukkanása utáni helyzet kezelése, amely újságírói anyag, mint emlékezhetünk rá, nem tartalmazott még érdemi bizonyítékokat, de éppen cikkezni kezdtek róla, illetve a leleplező írásokat fogalmazták. Egyébként a Post újságíróinak egyik informátora Rayan Christian volt, egy fiatal netes szerkesztő az Új-Mexico-i Las Crucesből, aki a Las Cruces Bulletin alkalmazásában állt, akit ma éjjel holtan találtak a szerkesztősége épületében. Az elnök tehát ekkor távozott a dolgozószobából, a részleteket csupán a három jelenlévő vitatta meg. A három és fél perces hanganyag erről az AGENDA ’42/27 nevű fájlra kattintva érhető el a 9. lapon… Ezt követően a politikusok a Terrán kapcsolatba léptek az akkor éppen a nyugati parton, a San Luis Obispo megyei Lompocban, a légierő vandenbergi bázisának szomszédságában tartózkodó alelnökkel, Fillmoreral. Tájékoztatták a magas rangú politikust a döntésükről, amely szerint rátaláltak a megoldásra, hogy hogyan némítsák el a Terv nyomára jutott, de még a bizonyítékokat nem publikálókat, hogyan manipulálják az online felületen a nyomozásba fogó újságírókat. Közvetlenül ez után lépett be a terembe ismét az elnök… az Agenda ’42 550 TB-nyi anyaga, amely a legördülő menü legalsó menüpontjára kattintva érhető el, a tulajdonképpeni biológiai háborús program kimerítő leírása… Igen, el akartak pusztítani minket, legalább hét milliárd embert ítéltek feleslegesnek!... Előállították az Idegent! A kísérletek 1967-ben indultak Dugwayban és Harleyban, két szupertitkos marylandi kutatóintézetben… az Idegen kristályszerkezete különböző közegekre és különböző frekvenciájú sugárzásokra különbözőképpen reagál. Oxigén jelenlétében, infravörös sugárzás mellett a növekedési aktivitása lecsökken, míg szén-dioxidban és hidrogénben, ibolyán túli sugarakkal bombázva intenzíven szaporodni kezd. Mennél magasabb a szén-dioxid koncentráció, annál jobban szaporodik. Annak idején, a nevadai kutató laboratóriumban jött rá a korabeli tudóscsoport, hogy az Idegen úgy viselkedik, mint egy kis reaktor. Mindent elfogyaszt a környezetében, minden gázt, minden szilárd táptalajt, amennyiben ideálisak a körülmények. Ekkor nem választ ki végterméket sem, csak növekszik, növekszik és növekszik... Amikor végeztem a Missourin és friss diplomásként az első komoly kutatási programomon kezdtem dolgozni és édesanyámat, mint klímakutatót bevontam magam mellé azzal a gondolattal, hogy vizsgáljuk meg a modellek segítségével, mégis, mekkora lehet az a légköri szén-dioxid-szint, amely felett a hatszögű kristályszerkezet növekedése önfenntartóból exponenciálissá válik, két hónap munka után döbbentünk rá, hogy az a szint a 450 ppm-et jelentő szint. A ppm rövidítés a part per milliomodot jelenti, azaz egy vizsgált mintában egymillió légköri molekulára 450 molekula jut. Gyorsan rájöhettünk arra, hogy amikor majd Földünk légkörében a környezetszennyezés és más természetes folyamatok hatására ez a koncentráció eléri a határértéket és átlép rajta, akkor a toxikus mikroorganizmus kolóniájából szuperkolónia lesz és a légköri keveredés, a jet stream, a szelek és viharok segítségével igen gyorsan elterjed. Ugyanez idő alatt megállíthatatlanul elszaporodik és a sémáink szerint 24-48 óra alatt mindkét féltekén elterjed a légkör teljes magasságában, behatol mindenhová, beférkőzik minden zugba. Amennyiben az eredeti, még nem mutálódott organizmus hatol be a bioszférába, akkor ölni fog, mint ölt az Új-Mexico-i Hachitaban 71 évvel ezelőtt… Az erről összeállított anyagot az AGENDA ’71 fájlból kibontva találják… Visszatérve a leginkább az extremofilekre hasonlító molekuláris élőlényre, az Idegenre, azt már tudjuk és tudtuk a múlt század 70-es évei óta, hogy az emberi szervezetre nézve halálos. Nincs ellenszere, nincs rá gyógyszer, és aki belélegzi, az meghal, menthetetlenül. Minden laborkísérlet azt igazolta, hogy a majmokra, a magasabb rendű főemlősökre nézve könyörtelen gyilkos. A tüdőn át támad, felszívódik, bekerül a véráramba és 3-4 másodperc alatt megalvasztja a vért… Az erről szóló korabeli kutatási eredmények kimerítően gazdag gyűjteménye a jelzett dokumentumhalmazban található, a futósorban feltüntetett címen... Ma éjjel, keleti part idő szerint egészen pontosan hajnali kettő óra öt perckor a washingtoni Fehér Házban O’Brian már érzékelte a veszélyt és válságstábot hozott létre, majd elsőfokú belbiztonsági vészhelyzetet hirdetett. A stáb folyamatosan dolgozott, és újonnan érkezett tagokkal folyamatosan bővült. Vele párhuzamosan, már éjfél óta ülésezett a nemzetbiztonsági tanács is, élén Roger Middlesworth nemzetbiztonsági főtanácsadóval. A delegált tagok között ott szerepelt az édesanyám, dr. Jean La Rue, valamint a lezárt fővárosba egyik utolsókként, kalandos körülmények között érkező kaliforniai tudósitók csoportja is, Christina McAuliff, és Carl Boggs, akiket régóta ismerek. Mielőtt a csoport hajnalban a fegyveresen megtámadott Fehér Házból átköltözött volna a néhány mérfölddel odébb fekvő és jobban őrzött Andrews légitámaszpontra, olyan adatokhoz jutottak hozzá, amelyek az országunkbeli és más államokbeli tudományos kutatói hálózatok, az összes Tudományos Akadémia, valamint minden civil szervezet előtt titkolt volt, bárhol is működjenek azok a bolygón. Az Agenda ’42 adatbázisából előbukkantak azok a számsorok, amelyek kristálytisztán megmutatták előttük, hogy a klímavészhelyzettel kapcsolatos adatsorokat, miután érdemben szinte semmit sem tettek a bekövetkezte megelőzésére, az elmúlt húsz évben szándékosan meghamisították, a légköri szén-dioxid-koncentráció értékeit manipulálták… Bekövetkezett hát az, amitől titkon tartottunk: a fosszilis kapitalizmus tönkretette, szétzilálta, felemésztette a bolygónkat. A klímavészhelyzet most szó szerint vészhelyzet! Soha sem volt ennél kétségbe ejtőbb az állapot, Földünk egészségi állapota! És elszabadult az Idegen 12 tartályát magába záró konténere egy órája a világűrben, 10000 lábbal a Kármán-határ felett, miközben a szén-dioxid-koncentráció a 450 ppm-es érték közelében jár, a világátlaga a tegnapi napon egészen pontosan 447 ppm volt. Alacsony Föld körüli pályán keringenek a wolfrám-acél ötvözetű tartályok, és amennyiben belépnek a légkörbe és a súrlódás miatt felszabaduló energia következtében felnyílnak, az Idegen milliárdnyi mikroorganizmusa órák alatt elszaporodik és megöli a magasabb rendű főemlősöket, és az emberiség két nap alatt hírmondó nélkül kipusztul… Volt egy álmom, amíg a haldokló űrrepülőgépben a MEDCOM orvosi adatelemző programhoz voltam kötve. Volt egy álmom, ami mélyen az otthonunkat nyújtó, Föld nevű bolygó jövőjében gyökerezett. A kicsi gyermekeimet láttam, akik még nem születtek meg. A gyermekeket, akik nem is léteztek. Azt álmodtam, hogy egy nap ezek a kis emberek felkeltek és elindultak, és megküzdöttek a jövőjükért, mert addig nem volt nekik. És elbuktak. Azután újabbak jöttek, és ők is sorra elbuktak. Mindenki elbukott, néhány pillanat alatt. Végül nem láttam senkit. Néhány pillanat alatt merevedett meg a táj, a látvány. Halott Föld maradt hátra… Legvégül, éppen mielőtt felébredtem volna, mielőtt közölték volna velem a társaim, hogy átszállhatunk a mexicoi hajóra, az volt az utolsó álmom, hogy van remény, mert remény mindig van... Új technológiákra kell áttérnünk, amilyen gyorsan csak lehet, és az energiatermelési folyamatainkban közelítenünk kell a zéró szén-dioxid emisszióhoz. A most meghirdetett programot, aminek a Megújuló Világunk – Bolygónk megmentése nevet adom, a mai naptól számítom, és kaliforniai idő szerint pontosan déltől léptetem életbe. Ezennel felkérem a közvetítést most otthonaikban követőket, csoportokba verődötten a fejleményeket taglalókat, de az utcákon tüntető polgárokat is, a reményvesztett embereket, akik baseball ütőket ragadtak, akik fegyvereiket élesítették ki, akik menekülnek, akár gyalogosan, akár gépkocsikba ülve, zsúfolódva, akik törnek, pusztítanak, vagy csak apátiába süllyedtek és céltalanul bolyonganak a lángba borult utcákon, azokat, akik pincék, katakombák mélyére rejtőztek, akik be-, és elzárkóztak a házaikba, ranchaikra, és azokat is, akik még várnak, várnak azzal, hogy önként eldobják az életüket maguktól és magas hídról ugorjanak a folyóba, vagy kézifegyverüket fordítsák maguk ellen, hogy nagyon figyeljenek rám! Mindenkihez szólok! Emberek, világpolgárok! Van jövő! Nem is akármilyen! De ezért a távoli, szép jövőért meg kell dolgoznunk! És piszok nehéz, verejtékes munka lesz, hosszú évekig, akár évtizedekig fog tartani, de megéri majd megtenni! Hétről hétre, hónapról hónapra látható lesz az eredmény! Ha mindenki elhiszi és megteszi azt, ami rá lesz szabva, akkor a kis részeredmény is elfogadható lesz! Csináljuk együtt, ne lógjunk ki a sorból! Ma elkezdjük, ez már eldöntött! Mindenki tegyen valamit, csak ennyit kérek, elsőre ennyit. Ez lesz az első lépcső! Azután tovább lépünk, és megyünk tovább az úton… Huszonnégy órán belül megalakul az a globális munkaközösség, amely összefogja a cselekvési programot, amely minden reményünk szerint a megoldást kínálja majd, az egyetlen megoldást. Minden más esetben végünk van, az emberiség lassú kínok között pusztul el. Ezt akarnánk? Ezt soha sem akarhatjuk… Bízzunk egymásban, bízzanak bennem, együtt a hazáért, együtt Gaiáért! Ha kell, statárium lesz, és be kell szüntetni a háborúkat! Nem vezetnek sehová! Nekünk építkeznünk kell, ápolni a bolygónk, törődni vele. Lovelock himnusza mindannyiunk élelme: Gaia az, aki megszül minket, ő a levegő, a tenger, ő minden, ő a növekvő fű, ő te vagy és én vagyok… Építkezni fogunk, elszántan, elkötelezetten. Még ilyen soha sem volt ezen a bolygón! Összefogunk, hiszen kikerülhetetlen tény, hogy mindannyian ugyanazon a kis bolygón lakunk, ugyanazt a levegőt szívjuk be, egyformán aggódunk a gyermekeink jövőjéért, egyformán halandók vagyunk…

A Televíziós Beszéd zárja ezt az izgalmas és talán meghökkentő történetet, amit az olvasó ezzel együtt ért meg – reményeim szerint. De talán meg sem érthető, azonban tovább gondolható, félelmetes perspektívákkal a ködös és misztikus háttérben. A történetem hátterében egy sokkoló jövő, egy mellékösvényen kanyargó alternatív időszak bújik meg. Egy olyan világ, amely talán elkövetkezik, talán nem, de ezzel – amit itt olvasunk majd – állunk elébe. Ezzel a cselekménysorral felkészülhetünk egy ’Mad Max’-es végre. A Mad Max ma már legenda, és hasonlatként vonul végig a disztopikus történetek példájaként, egy riogatás lett, egy hanyatló világ modellje. Nem véletlen, hogy az első Mad Max filmet pár országban betiltották. Van egy gyanúm, hogy ma már nem tennék. Nem, mert ma – a 21. század harmadán - okosabbak vagyunk. De nem eléggé! Az én Mad Max-em még sokkolóbb, ugyanakkor persze más! De miért sokkol? Horrorisztikus? Dehogy! Véres? Ugyan! Ilyesmik nincsenek a sorok között. Viszont felnyitja a szemünk! Ha ezzel a vízióval készülünk fel, nyerünk! Ha nem alkalmazzuk a regényben leírtakat – ott a végén – elbukunk! Ebben abszolút biztos vagyok!

Bárhogyan is van, a méltó előbb-utóbb elnyeri jutalmát, a sötét erőket legyőzik, a jó győzedelmeskedik a rossz felett, a válságokat felszámoljuk, és a történelmi rejtélyek egy idő után megoldódnak, még ha igen sokat is kell rájuk várni – legalább is bízzunk benne, hogy minden a helyére kerül egyszer Gaia nagy festményén mégis. Ehhez azonban szükségünk van Gaiára, nélküle egyetlen pillanatot sem élhetünk túl! 

Életem végéig büszke leszek arra, hogy a Night of darkness megszületett...

Jó szórakozást kívánok egy különleges történet mind a 460 oldalához!

        Bea Beának ajánlom sok-sok szeretettel a kitartásáért és végtelen kedvességéért, aki végig bátorított arra, hogy megírjam.

   Írta: Őzse Balázs 2022-ben