...az emberiség – az elmúlt évek történelméből tudjuk - a 21. század elején három nagy válsággal szembesült, amelyet 2020-ra még kiegészített egy biológiai-egészségügyi is, amely utóbbi epizódszerepben állt, és gyorsan le is folyt. A Covid akkor tört be, és száguldott át a globális társadalmon, amikor már publikus volt, hogy problémák jönnek, sőt, a problémák jelen vannak, létezik a klímaválság, létezik a nyersanyagválság és létező az energiakollapszus középtávú fenyegetése is. Az emberiség azonban nem tett semmit, mert túl nagy áldozatokkal járna a jövőben a cselekvés, és pár éve átmenetileg visszahúzódott ugyan falai közé, leadott az életszínvonalából, persze már amennyire, visszafogta fogyasztását, kevesebbet utazott, kevesebbet pazarolt, de amint a karantén korlátai ledőltek, ott folytatta tovább, ahol abbahagyta. A nagypolitika jóval mélyebbre nyúlva vissza az időben, tudatlanságban tartotta a globális társadalmat, és a fogyasztói szemléletet erőszakolta évtizedeken át – még a Covid alatt is. Az egész gyökere az 1970-es években épült ki, avagy talán a 60-asban. 2024-re a problémakör nem oldódott fel egy megoldásban, és ennek a 2040-es évek elejére tragikus következményei lesznek. Én ezt a víziót alkalmaztam. Elképzeltem, ahogy a 20-as években sem történik áttörés, és igazam lett. Bűnös összeesküvést képzeltem, ahol Davos és a Top Drawer a felelős azért, hogy a problémákat, égető feladatokat soha sem oldották meg, helyette „hamisították” az álszent jólétet. Körülbelül két évtizedig – a valóság talaján állva: napjainktól – a szőnyeg alá söpörték a gondokat; egyetemi kutatásokat, azok eredményeiről szóló publikációkat hamisítottak, hogy azután egy őszi éjszakán minden elcsalt adat nyilvánosságra kerüljön egyetlen óra alatt. A mesterséges intelligencia csak a megfelelő pillanatra várt, ami el is következett egy USA-beli éjszakán, és óriási zavart idézett elő végső soron a globális társadalom életmenetében. Ha ez így megtörténhet, kénytelen vagyok feltenni a kérdést: mi fog következni? Ha felleljük az utat, ha nem? Mert hogy bizony „az úton” kell maradnunk – ha élni akarunk. Már persze csak az a pár milliárd ember, aki túléli a „szabadesést” „Ezer dolog. Kínszenvedés lesz, de magatoknak kerestétek a bajt. Nem tudtatok élni a lehetőségekkel. Látszatterveken dolgoztatok évtizedeken át, és ez most megbosszulta magát.” Ezt közölte a médiaszabályozó program történetemben a főhőssel életének utolsó perceiben, amit az beletörődve vett tudomásul. A történetem mélypontján járunk akkor, amikor a mesterséges intelligencia, a program magára hagyja a hirtelen válságot kirobbantó netes-szerkesztőnőt. Áldozatként kategorizálta, szükséges áldozatként, a jól felépített cselekvési tervében nem volt szükség tovább a nőre. Az események ekkor léptek túl az egyénen, és ekkor következett el az a pillanat, amikor a szellem kiszabadult a palackból, és már senki sem volt képes visszagyömöszkölni oda. Nagyjából ekkor következik el az addig elképzelhetetlen is, a leálló szolgáltatások okozta zavar, ahol az egyén rövid idő alatt megzavarodik. Áram híján semmi sem működik, a lakosság pánikba esik, és elkövetkezik a „szabadesés” szinte pillanatnyi időintervalluma. Minden a feje tetejére áll, és az észak-amerikai kontinens infrastruktúrája összeomlik. Előbb azé, azután gyakorlatilag az egész bolygóé. Kérdés: felismerik-e a problémát, annak gigantikus nagyságát azok, akik még tehetnek ellene? Létezhet-e még „kárenyhítés? Van-e egyáltalán esély hosszabb távon túlélni bárkinek is? A szuperintelligens program jól kidolgozott „forgatókönyve” működő csoportokat hagy egyes helyszíneken, ad némi lehetőséget nekik, hogy „a piszkos munkát” azok végezzék el. Feladatokat ad nekik, megoldandó kirakósjátékot varázsol eléjük földön és égen, hogy még nagyobb zavart eszközöljön köreikben. Áldozatokat generál, meglehetősen sokat, hogy végül érzékeltesse a túlélőkkel a feladat súlyát, hogy cselekedni kell, méghozzá azonnal…

Egy biztos: a történet az emberi kitartásról szól. De vajon kitarthat-e a reményvesztettség poklában az egyénen túl egy közösség? Főleg abban az esetben, ha a közösség nyolc milliárd embert számlál?

Vajon lesz-e húsz év múlva globális kollapszus? Vagy az összeomlás jelenünkben is tart (már)? Csak éppen észre sem vesszük? Vajon nem látjuk a fától az erdőt?

Van egy kényszerképzetem. Egy hang fog megszólalni pontosan húsz év múlva az éterben, valaki beszélni fog, egy nő. Tudós lesz az illető, aki éppen akkor tér vissza mondjuk a Nemzetközi Űrállomásról, és mondjuk nagy hír hozója lesz, miután leleplezett valamit, egy nemzetközi összeesküvést, amely éppen Davosból indult. A hang gyenge lesz, azután erősödik és végül csak az a hang fogja betölteni a hullámhosszakat szerte a világon, minden más elhalkul mellette. Óriási botrány küszöbén fogunk állni, és az majd mindent elsöpör: - Tisztelt amerikai honfitársaim! Tisztelt világpolgárok! Mindenkit üdvözlök, a világ összes polgárát, aki a képernyők előtt ül, aki csak követi a közvetítést! Néhány pillanattal ezelőtt tájékoztattak, hogy visszatért az áram a háztartásokba, az internetek, a Terrabrowser és a Google, bár még korlátozottan, de ismét működnek, ugyanakkor a közvetítés, ami néhány perce indult meg, jelenleg csak a kis, vidéki városi televízió, a texasbeli Dallasban működő WFAA csatornáján keresztül fogható… Tizenhat napos kutatás után térek vissza a Nemzetközi Űrállomásról, ahol biológiai mintákon végeztem el vizsgálatokat egy, eredetileg a Missouri Egyetem által támogatott kutatási projektben, amelynek keretében a súlytalanság körülményeit vizsgáltuk egyes vírustörzsek sejten kívüli részecskéire, a virionra dr. Conrado Monti, az Európai Űrügynökség olasz nemzetiségű tudományos kutató űrhajósának közreműködésével, de ebbe a programba a tudtunk nélkül az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormánya durván és messze törvényen kívül beleavatkozott. Megcáfolhatatlan bizonyítékaim vannak arra, hogy a Nemzetközi Űrállomáson az SSTS-1 küldetés óta halálos vírusokat őriztek és növesztettek. Ezeket a toxikus és soha nem látott veszélyességű élő biológiai mintákat a Nellis-1 űrsikló második küldetésén, a tegnapi napon szándékozott a Pentagon hazaszállíttatni, éspedig a legnagyobb titokban. Az ENSZ, az Egyesült Nemzetek Szervezete szigorúan tiltja és szankcionálja a vegyi-, és biológiai háborús kutatási programok futtatását, alkalmazását, ugyanakkor ez a szervezet információkkal rendelkezett a törvénysértésről. Mindemellett erről az illetékes bizottságai, valamint a nemzetközi szervezet főtitkára a mai napig, azon belül eddig a percig hallgatnak. Ezennel az ENSZ-főtitkárt, Clément Alexis Toulemondet, valamint az összes tanácsadóját, a teljes ENSZ-vezetőséget azonnali lemondásra szólítom fel! Amennyiben ezt egy órán belül nem teszik meg, az International Police New York-i székhelyű Interceptor Unit nevű osztályának egységét kérem fel, hogy fogják el és vegyék őrizetbe őket! Bizonyítékaim mostantól megtekinthetőek és letölthetőek a képernyő alján a futósorban, az ettől a pillanattól feltűnő alábbi Terra-címeken. Ugyanakkor kérem letartóztatni, és eljárás alá vonni a washingtoni székhelyű Védelmi Minisztérium alkalmazásában álló következő nevű személyeket… Mindenütt az ő davosi emberei álltak, a piramis csúcsán pedig a program felelőse: Russell Fillmore. A Szenátus Űrkutatási Bizottságában helyet foglaló Mondale szenátor idén tavasszal, április 25-én Glenn, a sajtótitkár és Paul B. Johnson belpolitikai tanácsadó helyettese, John Davis Harrison jelenlétében találkozott Larry Hugh O’Briannel Camp Davidben, ahol az elnök a családjával a szabadságát töltötte éppen. A téma a háború volt, a válság, amely nem látszott enyhülni, de éppen akkor, amikor az elnök átmenetileg eltávozott a megbeszélés helyszínét adó tanácskozó teremből, valahogyan szóba került a Missouri-projekt is, a Washington Post felé kiszivárgott tartalmak felbukkanása utáni helyzet kezelése, amely újságírói anyag, mint emlékezhetünk rá, nem tartalmazott még érdemi bizonyítékokat, de éppen cikkezni kezdtek róla, illetve a leleplező írásokat fogalmazták. Egyébként a Post újságíróinak egyik informátora Rayan Christian volt, egy fiatal netes szerkesztő az Új-Mexico-i Las Crucesből, aki a Las Cruces Bulletin alkalmazásában állt, akit ma éjjel holtan találtak a szerkesztősége épületében. Az elnök tehát ekkor távozott a dolgozószobából, a részleteket csupán a három jelenlévő vitatta meg. A három és fél perces hanganyag erről az AGENDA ’42/27 nevű fájlra kattintva érhető el a 9. lapon… Ezt követően a politikusok a Terrán kapcsolatba léptek az akkor éppen a nyugati parton, a San Luis Obispo megyei Lompocban, a légierő vandenbergi bázisának szomszédságában tartózkodó alelnökkel, Fillmoreral. Tájékoztatták a magas rangú politikust a döntésükről, amely szerint rátaláltak a megoldásra, hogy hogyan némítsák el a Terv nyomára jutott, de még a bizonyítékokat nem publikálókat, hogyan manipulálják az online felületen a nyomozásba fogó újságírókat. Közvetlenül ez után lépett be a terembe ismét az elnök… az Agenda ’42 550 TB-nyi anyaga, amely a legördülő menü legalsó menüpontjára kattintva érhető el, a tulajdonképpeni biológiai háborús program kimerítő leírása… Igen, el akartak pusztítani minket, legalább hét milliárd embert ítéltek feleslegesnek!... Előállították az Idegent! A kísérletek 1967-ben indultak Dugwayban és Harleyban, két szupertitkos marylandi kutatóintézetben… az Idegen kristályszerkezete különböző közegekre és különböző frekvenciájú sugárzásokra különbözőképpen reagál. Oxigén jelenlétében, infravörös sugárzás mellett a növekedési aktivitása lecsökken, míg szén-dioxidban és hidrogénben, ibolyán túli sugarakkal bombázva intenzíven szaporodni kezd. Mennél magasabb a szén-dioxid koncentráció, annál jobban szaporodik. Annak idején, a nevadai kutató laboratóriumban jött rá a korabeli tudóscsoport, hogy az Idegen úgy viselkedik, mint egy kis reaktor. Mindent elfogyaszt a környezetében, minden gázt, minden szilárd táptalajt, amennyiben ideálisak a körülmények. Ekkor nem választ ki végterméket sem, csak növekszik, növekszik és növekszik... Amikor végeztem a Missourin és friss diplomásként az első komoly kutatási programomon kezdtem dolgozni és édesanyámat, mint klímakutatót bevontam magam mellé azzal a gondolattal, hogy vizsgáljuk meg a modellek segítségével, mégis, mekkora lehet az a légköri szén-dioxid-szint, amely felett a hatszögű kristályszerkezet növekedése önfenntartóból exponenciálissá válik, két hónap munka után döbbentünk rá, hogy az a szint a 450 ppm-et jelentő szint. A ppm rövidítés a part per milliomodot jelenti, azaz egy vizsgált mintában egymillió légköri molekulára 450 molekula jut. Gyorsan rájöhettünk arra, hogy amikor majd Földünk légkörében a környezetszennyezés és más természetes folyamatok hatására ez a koncentráció eléri a határértéket és átlép rajta, akkor a toxikus mikroorganizmus kolóniájából szuperkolónia lesz és a légköri keveredés, a jet stream, a szelek és viharok segítségével igen gyorsan elterjed. Ugyanez idő alatt megállíthatatlanul elszaporodik és a sémáink szerint 24-48 óra alatt mindkét féltekén elterjed a légkör teljes magasságában, behatol mindenhová, beférkőzik minden zugba. Amennyiben az eredeti, még nem mutálódott organizmus hatol be a bioszférába, akkor ölni fog, mint ölt az Új-Mexico-i Hachitaban 71 évvel ezelőtt… Az erről összeállított anyagot az AGENDA ’71 fájlból kibontva találják… Visszatérve a leginkább az extremofilekre hasonlító molekuláris élőlényre, az Idegenre, azt már tudjuk és tudtuk a múlt század 70-es évei óta, hogy az emberi szervezetre nézve halálos. Nincs ellenszere, nincs rá gyógyszer, és aki belélegzi, az meghal, menthetetlenül. Minden laborkísérlet azt igazolta, hogy a majmokra, a magasabb rendű főemlősökre nézve könyörtelen gyilkos. A tüdőn át támad, felszívódik, bekerül a véráramba és 3-4 másodperc alatt megalvasztja a vért… Az erről szóló korabeli kutatási eredmények kimerítően gazdag gyűjteménye a jelzett dokumentumhalmazban található, a futósorban feltüntetett címen... Ma éjjel, keleti part idő szerint egészen pontosan hajnali kettő óra öt perckor a washingtoni Fehér Házban O’Brian már érzékelte a veszélyt és válságstábot hozott létre, majd elsőfokú belbiztonsági vészhelyzetet hirdetett. A stáb folyamatosan dolgozott, és újonnan érkezett tagokkal folyamatosan bővült. Vele párhuzamosan, már éjfél óta ülésezett a nemzetbiztonsági tanács is, élén Roger Middlesworth nemzetbiztonsági főtanácsadóval. A delegált tagok között ott szerepelt az édesanyám, dr. Jean La Rue, valamint a lezárt fővárosba egyik utolsókként, kalandos körülmények között érkező kaliforniai tudósitók csoportja is, Christina McAuliff, és Carl Boggs, akiket régóta ismerek. Mielőtt a csoport hajnalban a fegyveresen megtámadott Fehér Házból átköltözött volna a néhány mérfölddel odébb fekvő és jobban őrzött Andrews légitámaszpontra, olyan adatokhoz jutottak hozzá, amelyek az országunkbeli és más államokbeli tudományos kutatói hálózatok, az összes Tudományos Akadémia, valamint minden civil szervezet előtt titkolt volt, bárhol is működjenek azok a bolygón. Az Agenda ’42 adatbázisából előbukkantak azok a számsorok, amelyek kristálytisztán megmutatták előttük, hogy a klímavészhelyzettel kapcsolatos adatsorokat, miután érdemben szinte semmit sem tettek a bekövetkezte megelőzésére, az elmúlt húsz évben szándékosan meghamisították, a légköri szén-dioxid-koncentráció értékeit manipulálták… Bekövetkezett hát az, amitől titkon tartottunk: a fosszilis kapitalizmus tönkretette, szétzilálta, felemésztette a bolygónkat. A klímavészhelyzet most szó szerint vészhelyzet! Soha sem volt ennél kétségbe ejtőbb az állapot, Földünk egészségi állapota! És elszabadult az Idegen 12 tartályát magába záró konténere egy órája a világűrben, 10000 lábbal a Kármán-határ felett, miközben a szén-dioxid-koncentráció a 450 ppm-es érték közelében jár, a világátlaga a tegnapi napon egészen pontosan 447 ppm volt. Alacsony Föld körüli pályán keringenek a wolfrám-acél ötvözetű tartályok, és amennyiben belépnek a légkörbe és a súrlódás miatt felszabaduló energia következtében felnyílnak, az Idegen milliárdnyi mikroorganizmusa órák alatt elszaporodik és megöli a magasabb rendű főemlősöket, és az emberiség két nap alatt hírmondó nélkül kipusztul… Volt egy álmom, amíg a haldokló űrrepülőgépben a MEDCOM orvosi adatelemző programhoz voltam kötve. Volt egy álmom, ami mélyen az otthonunkat nyújtó, Föld nevű bolygó jövőjében gyökerezett. A kicsi gyermekeimet láttam, akik még nem születtek meg. A gyermekeket, akik nem is léteztek. Azt álmodtam, hogy egy nap ezek a kis emberek felkeltek és elindultak, és megküzdöttek a jövőjükért, mert addig nem volt nekik. És elbuktak. Azután újabbak jöttek, és ők is sorra elbuktak. Mindenki elbukott, néhány pillanat alatt. Végül nem láttam senkit. Néhány pillanat alatt merevedett meg a táj, a látvány. Halott Föld maradt hátra… Legvégül, éppen mielőtt felébredtem volna, mielőtt közölték volna velem a társaim, hogy átszállhatunk a mexicoi hajóra, az volt az utolsó álmom, hogy van remény, mert remény mindig van... Új technológiákra kell áttérnünk, amilyen gyorsan csak lehet, és az energiatermelési folyamatainkban közelítenünk kell a zéró szén-dioxid emisszióhoz. A most meghirdetett programot, aminek a Megújuló Világunk – Bolygónk megmentése nevet adom, a mai naptól számítom, és kaliforniai idő szerint pontosan déltől léptetem életbe. Ezennel felkérem a közvetítést most otthonaikban követőket, csoportokba verődötten a fejleményeket taglalókat, de az utcákon tüntető polgárokat is, a reményvesztett embereket, akik baseball ütőket ragadtak, akik fegyvereiket élesítették ki, akik menekülnek, akár gyalogosan, akár gépkocsikba ülve, zsúfolódva, akik törnek, pusztítanak, vagy csak apátiába süllyedtek és céltalanul bolyonganak a lángba borult utcákon, azokat, akik pincék, katakombák mélyére rejtőztek, akik be-, és elzárkóztak a házaikba, ranchaikra, és azokat is, akik még várnak, várnak azzal, hogy önként eldobják az életüket maguktól és magas hídról ugorjanak a folyóba, vagy kézifegyverüket fordítsák maguk ellen, hogy nagyon figyeljenek rám! Mindenkihez szólok! Emberek, világpolgárok! Van jövő! Nem is akármilyen! De ezért a távoli, szép jövőért meg kell dolgoznunk! És piszok nehéz, verejtékes munka lesz, hosszú évekig, akár évtizedekig fog tartani, de megéri majd megtenni! Hétről hétre, hónapról hónapra látható lesz az eredmény! Ha mindenki elhiszi és megteszi azt, ami rá lesz szabva, akkor a kis részeredmény is elfogadható lesz! Csináljuk együtt, ne lógjunk ki a sorból! Ma elkezdjük, ez már eldöntött! Mindenki tegyen valamit, csak ennyit kérek, elsőre ennyit. Ez lesz az első lépcső! Azután tovább lépünk, és megyünk tovább az úton… Huszonnégy órán belül megalakul az a globális munkaközösség, amely összefogja a cselekvési programot, amely minden reményünk szerint a megoldást kínálja majd, az egyetlen megoldást. Minden más esetben végünk van, az emberiség lassú kínok között pusztul el. Ezt akarnánk? Ezt soha sem akarhatjuk… Bízzunk egymásban, bízzanak bennem, együtt a hazáért, együtt Gaiáért! Ha kell, statárium lesz, és be kell szüntetni a háborúkat! Nem vezetnek sehová! Nekünk építkeznünk kell, ápolni a bolygónk, törődni vele. Lovelock himnusza mindannyiunk élelme: Gaia az, aki megszül minket, ő a levegő, a tenger, ő minden, ő a növekvő fű, ő te vagy és én vagyok… Építkezni fogunk, elszántan, elkötelezetten. Még ilyen soha sem volt ezen a bolygón! Összefogunk, hiszen kikerülhetetlen tény, hogy mindannyian ugyanazon a kis bolygón lakunk, ugyanazt a levegőt szívjuk be, egyformán aggódunk a gyermekeink jövőjéért, egyformán halandók vagyunk…

A Televíziós Beszéd zárja ezt az izgalmas és talán meghökkentő történetet, amit az olvasó ezzel együtt ért meg – reményeim szerint. De talán meg sem érthető, azonban tovább gondolható, félelmetes perspektívákkal a ködös és misztikus háttérben. A történetem hátterében egy sokkoló jövő, egy mellékösvényen kanyargó alternatív időszak bújik meg. Egy olyan világ, amely talán elkövetkezik, talán nem, de ezzel – amit itt olvasunk majd – állunk elébe. Ezzel a cselekménysorral felkészülhetünk egy ’Mad Max’-es végre. A Mad Max ma már legenda, és hasonlatként vonul végig a disztopikus történetek példájaként, egy riogatás lett, egy hanyatló világ modellje. Nem véletlen, hogy az első Mad Max filmet pár országban betiltották. Van egy gyanúm, hogy ma már nem tennék. Nem, mert ma – a 21. század harmadán - okosabbak vagyunk. De nem eléggé! Az én Mad Max-em még sokkolóbb, ugyanakkor persze más! De miért sokkol? Horrorisztikus? Dehogy! Véres? Ugyan! Ilyesmik nincsenek a sorok között. Viszont felnyitja a szemünk! Ha ezzel a vízióval készülünk fel, nyerünk! Ha nem alkalmazzuk a regényben leírtakat – ott a végén – elbukunk! Ebben abszolút biztos vagyok!

Bárhogyan is van, a méltó előbb-utóbb elnyeri jutalmát, a sötét erőket legyőzik, a jó győzedelmeskedik a rossz felett, a válságokat felszámoljuk, és a történelmi rejtélyek egy idő után megoldódnak, még ha igen sokat is kell rájuk várni – legalább is bízzunk benne, hogy minden a helyére kerül egyszer Gaia nagy festményén mégis. Ehhez azonban szükségünk van Gaiára, nélküle egyetlen pillanatot sem élhetünk túl!