"Emberek kerestetnek veszélyes útra. Alacsony bérek, borzasztó hideg, hosszú órák teljes sötétségben. A biztonságos visszatérés kétséges. Megbecsülés és elismerés siker esetén." - Ez volt állítólag a hirdetés szövege, amelyet egy ismert, de addig többször kudarcot vallott felfedező adott fel egy brit újságban, miután telefonos értesítést kapott egy előadása után, amelyben egyik barátja közölte vele, miszerint Amundsen éppen akkor tért vissza sikeresen a Déli-sarkról. "Scottékról semmit sem tudunk" - folytatta a minisztériumi tisztviselő.
1914 és 1916 között zajlott a több részből összeálló brit birodalmi transzatlanti expedíció Sir Ernest Henry Shackleton vezetésével a fagyos kontinensen, és drámai véget ért. Az eredeti célokból szinte semmi sem teljesült. Ugyanakkor ez a páratlanul kalandos felfedező út minden benne részt vevő számára csodának bizonyult, tekintve, hogy túlélték, legalább is az Endurance fedélzetén utazók, huszonhat ember számára. A kontinens másik oldalán mindössze hét férfi élte túl a vállalkozást, és ők is hónapokig vesztegeltek a partvidéken, mint a másik oldalon huszonketten. A pontosság kedvéért megjegyzendő, miszerint Shackleton csapata részben egy mindentől távol eső barátságtalan szigeten, az Elefánt-szigeten vesztegelve várta ki a mentőcsapatot Chiléből és Argentínából. A legnagyobb meglepetése az útnak azonban egy váratlan felfedezés volt, olyan, amilyenre valóban senki sem készült korábban: egy meglehetősen nagy sziget, a részben már betelepült Déli-Georgia belső területeit járták be Shackletonék elsőként, nyugatról keletre. Az expedíció-vezető és pár embere fedezte fel (már 1916-ban) a sziget belső tartományait.
Az expedícióban két hajó vett részt, az Endurance és az Aurora. Ez utóbbi az Antarktisz másik oldalán, a Discovery-öbölben végzett kiegészítő tevékenységet, és készletek szállítását a fagyos kontinenst átszelő fő csapatnak. Mint ahogy az első számú hajó, az Aurora is kudarcot vallott, bár feladatát részben teljesítette, ugyanakkor épségben elhajózott, és végül sikeresen kikötött Új-Zélandon, nem úgy, mint az Endurance, amelyiket a jégpáncél hosszú vajúdás után összeroppantott. A sors fintoraként az épségben megmenekült hajó néhány hónappal később eltűnt, a jég alá merült roncsot – amelyről már lemondtak – tavaly, 2022. márciusában megtalálták.
1914-ben az ottani nyáron szokatlanul messzebb húzódott északra a zajló jég, és miután Shackleton csapata belefutott a jégmezőbe, majd időről időre beékelődött a táblák közé, megpillantották a szárazföldet, egy olyan partvidéket, amelyet azelőtt senki sem látott még, ugyanakkor legalább 200 mérföldre hajóztak a kikötésre kijelölt ponttól. Ráébredtek, hogy délebbre értek a tengeren, mint előttük bárki. Nem sokkal ezt követően az Endurance végképp a jégbe szorult. A felfedezők kénytelenek voltak elhagyni a hajót, és egy jégtáblára telepedni.
Miután a jégre települtek és megindultak a legközelebbi szárazföld felé, de mégis a másik irányba, mint ami a Déli-sark felé vezetett volna, megszületett az első áldozat. A fedélzetmester macskáját kivégezték, hiszen „a szánhúzó kutyák úgyis széttépték volna”. (Az összes áldozat végül a magukkal vitt állatok közül került ki.)
Ernst Shackleton ekkor lelkesítő beszédet mondott a csalódott és döbbent tengerészeknek: „Az én felelősségem, hogy életben maradjanak, hogy mindnyájan túléljék, éppen ezért nem lehetek érzelgős. Ha az lennék, meghalnának, megfagynának, megőrülnének. Láttam már ilyet, és annyi pont elég volt. Tegnap találtam a hóba kidobva egy verseskötetet: Robert Browning. Eszembe jutott róla az egyik verse, a Kilátások című. ’Hirtelen a legrosszabból a legjobb lesz, annak, ki mer’. Vezéreljen minket is ez, uraim!”
Az ekkor indult mentőakció – saját maguk mentése – a mai napig páratlan a történelemben, a legkeményebb küzdelem, amit egy csapat egy éven át végzett egy még felfedezetlen tájon a tengeren, majd két szigeten, és amely során végső soron egy mentőcsónak jelentette eleinte a szállást, majd később ugyanez a lélekvesztő a nyílt óceánon száz évre rekordot állított fel a leghosszabb megtett nyílt vízi úttal, míg össze nem tört Déli-Georgia zátonyain.
A hajó hosszú vajúdás – 10 hónap - után tört össze és süllyedt el, miután minden létfontosságú eszközt kimentettek róla. Frank Worsley, a hajó kapitánya feljegyzései szerint a süllyedés a déli szélesség 68°39'30.0", nyugati hosszúság 52°26'30.0" koordinátákon történt 1915. november 21-én, több mint 15 hónappal az útra kelésük után. Nyilvánvalóvá vált, hogy az expedíciónak befellegzett, és hogy ezután tényleg „a túlélés a tét”.
„Ha nem sikerült volna partra szállni, visszatért volna Déli-Georgiára, még a tél előtt. Feltételezhetően úgy döntött, hogy mégis ott tartja az Enduranceot.” – Ezt közölte Mrs. Shakletonnal az admiralitás egyik tisztviselője otthon, sok ezer mérfölddel északabbra, Londonban, pontosan azokban a napokban, amikor a hajó sorsa megpecsételődött. Később felmerült, hogy mentőexpedíciót szerveznek, ezzel azonban támogatás hiányában – hiszen zajlott az I. világháború - még vártak. Akik aggódtak a „fehérkülönítményért” – ahogy Shackleton nevezte magukat – abban reménykedtek, hogy a jégben telel át a „fehérhadjárat”, egy részük a tengeren, egy részük a sarkvidéken, benn a kontinensen.
Az Endurance utasai azonban partra sem tudtak szállni, a hajó 1915. január 19-én valóban a jég fogságába esett, majd tíz havi sodródás után elsüllyedt. Utasai úszó jégtáblákon vertek tábort, összesen hármat, és csak 1916 áprilisára sikerült mentőcsónakokkal elvergődniük a hajózási útvonalaktól távoli Elefánt-szigetre, ahol elsőként szálltak partra. Az expedíció vezetője egy Blackborow nevű és már beteg, de felettébb hűséges, munkára kész fiatal matrózt utasított, hogy első emberként ő szálljon ki a sziget partján, beírva magát a történelembe. „Igenis, főnök! Köszönöm, főnök!” – zihálta a szinte magatehetetlen férfi, ahogy a mentőcsónak oldalán át a partra lökték.
Shackleton pár napos veszteglés után innen öt emberrel és egy alig hatméteres mentőcsónakban – az átalakított és megerősített James Cairdban - indult segítségért. A legnagyobb mentőcsónak, a James Caird tizenkét nap alatt küzdötte át magát a jégzajláson, majd a viharvert tengeren, és szinte már csupán roncsként vergődött Déli-Georgia délkeleti partjaira.
Odahaza eközben az illetékes minisztérium bizottságot (Transzatlanti Mentőexpedíció Bizottság) alakított, hogy a lehetőségeket megvitassák, azonban a miniszterelnökig nem jutott el az érdeklődés, és így támogatottság – legfőképpen anyagi - hiányában egy mentőcsapat indításának megszervezésének kérdése tovább hánykolódott a bürokrácia útvesztőiben, vagy el sem jutott oda. A kiteljesedő és elhúzódó világháború prioritást élvezett…
Napokkal később végül három ember kelt át a hegyeken a sziget északnyugati szélére, hogy segítséget vigyen a sziget átellenes oldalán zátonyok közt ragadt három társuknak, először nekik.
A nemzetközi mentőcsapat többszöri kísérletre – még Uruguay is adott hajót, Instituto de Pesca néven - augusztus 30-án ért vissza az Elefánt-szigetre a chilei Yelcho nevű vontatógőzössel, és mind a 22 ottrekedt emberre épségben találtak rá. A Birodalmi Transzatlanti Expedíció 635 napig volt végül a jég fogságában.
Shackleton sokáig nem tért vissza a hatodik kontinensre. Egy újabb kutatóutat szervezve 1922. január 5-én halt meg szívrohamban Grytvikenben, az 1914-es expedíció kiindulópontján. Itt is temették el, majd 2011-ben helyettesét, Frank Wild hamvait is itt helyezték el, a sírja közvetlen közelében.
Több alkalommal, mint 2019-ben is, sikertelenül kísérelték meg fellelni a híres hajó roncsát a tenger fenekén, majd 2022 elején ismételten útnak indult a kutató csapat egy alapítványi keretből finanszírozva az utat a Falkland-szigetekről.
Az Agulhas nevű kutatóhajóról egy tengeralattjáró végül robotkamerákkal fellelte az Endurance roncsát, amely óriási sikernek számított. A hajó egyben fekszik háromezer méter mélyen, az árbocai ledőltek ugyan, és az orr-rész sérült, a faanyag azonban nem károsodott, tekintve, hogy nem élnek fát lebontó szervezetek az Antarktisz környékén a tengervízben. A hajó műemlék, belőle semmilyen tárgyat nem hoztak fel. Hazatérve a csapat megállt Déli-Georgián, és éppen a felfedező halálának 100. évfordulóját követő napok egyikén ellátogatott a sírjához.
Ez a brit tengerész rendkívül tapasztalt, tehetséges és remek vezető volt. Elszántsága és mindenek feletti kitartása a válságos helyzetekben – utólag visszatekintve – teljes és kiváló életművet hozott létre.
A tengerész és felfedező könyvet írt élményeiről Dél – Az Endurance hajótöröttjei címmel, illetve egy másikban is sokat foglalkozik az úttal. Ennek címe: Az Antarktisz szívében.
Shackleton emlékét méltatlanul elfeledték, majd a 20. század második felében ismét rátaláltak; manapság követendő példaként állítják tevékenységét az utókor elé, és módszereit tanítja a vezetéselmélet- és válságmenedzsment-tudomány.
Vége
Írta: Őzse Balázs 2023-ban
Forrás és idézetek: Shackleton (film) 2002, angol életrajzi dráma
