"Mit is mondott? Hány lövést hallott?"
"Ötöt vagy hatot."
"Az lehetetlen! Lehetetlen! Visszhangot hallott, visszhangot!'
Ez talán ugyanolyan híressé vált párbeszéd, mint az alább következő, ami alig tíz évvel később hangzott el jó pár ezer mérfölddel délebbre. Dallas helyett az Andokban született, 1963. november 22-e helyett 1972. október 13-án. Szó sem volt elnökgyilkosságról. Itt nem volt halott, azonban már az életükért küzdöttek valakik.
"Motorokat maximális teljesítményre!"
"Emeld fel! Emeld fel!"
"Nem lesz elég! Nem lesz elég! Nem lesz elég!!"
1963-ban egy szövetségi nyomozó kételkedett a szemtanú első vallomásában, hogy Kennedy elnököt több lövés érte, mint három... Igaza lett... Senki sem gondolta volna...
1972-ben a pilóták kétségbeesve emelték a légcsavaros gépet a hegyek felett, hogy elkerüljék a szikláknak csapódást... Nem kerülték el... Igazuk lett...
...
Ez a film, A hó társadalma egy majd’ két és fél órás feldolgozása az 1993-as amerikai Alive című drámának, amely Piers Paul Read 1974-ben íródott regényéből született.
Society of the Snow, spanyolul La sociedad de la nieve címmel készült 2023-ban, és a Netflixen a tegnapi naptól látható. Huszonnégy óra alatt 639-en látták csak a Videán; a nézettség óránként legalább 100 nézővel gyarapszik, és ez a trend ezekben a percekben is. Körülbelül két óra múlva, éjfélkor éri majd el várhatóan a nézettség a négyjegyű számot...
A film megtörtént események alapján készült, azaz egy valódi dél-amerikai túlélő-dráma teljes története, amelyet oly sok ember ismer, és bizony igen híressé is vált az 1970-es évek elején világszerte. Népszerűsége talán töretlen is, amely nyilván drámaiságában rejlik. Persze több annál. Nyugodt szívvel kategorizálhatjuk úgy is: hősies.
A hó társadalma Juan Antonio Bayona rendezésében szinte teljes egészében remake, a döbbenetes képi elemekkel átszőtt, gazdag élményvilágú Életben maradtak úgymond koppintása. Spanyol próbálkozás, és én azt mondom, nem jobb, nem teljesebb, ugyanakkor – a teljes történet ismeretében – jóval hiteltelenebb. Az én véleményem tehát az, hogy az 1993-as Frank Marshall rendezte film állt közelebb a történelmi tényekhez.
Egy harmadik film is készült a témában – a legelső a sorban –, a René Cardona által rendezett Survive! Supervivientes de los andes című mexicoi thriller, egy feledhető, és el is feledett spanyol nyelvű alkotás, amelynek nincs magyar szinkronja. Meglepő lehet, de ez a csaknem két órás film áll legközelebb a tényekhez a történtek szempontjából. Csak ebben a filmben kerül bemutatásra, hogyan navigálja az amerikai Fairchild utasszállítót a személyzet az utolsó repülőtérről felszállva, hogyan hangolják a gépet a VOR-adóra. Igaz az is, hogy a tavalyi film szereplővé teszi a gép navigátorát, bemutatja azt az elveszettséget, amit a fiatalember érez a zuhanás előtti percekben az Andok papírtérképe felett. Két film szemlélteti a háromból a pilótákat uralta pánikot, amikor az utasok számára is észlelhető módon avatkoznak be az utolsó másodpercekben. Kapitány (aki a valóságban ezen az úton az alacsonyabb rangú katona, Lagurara hadnagy volt): "Motorokat maximális teljesítményre!" Majd még később: "Emeld fel! Emeld fel!" Ferradas ezredes reakciója (aki az első tiszt ülésében tartózkodott ezen az úton): "Nem lesz elég! Nem lesz elég!"
A másik igen fontos valóság-torzítás a hetvenkettedik napon megesett mentés rekonstruálása A hó társadalma című filmben a Jorge Massa vezette helikopterben történtekben az volt, amikor a leereszkedő gép azonnal felvette a túlélőket. Ez akkor ott fizikai lehetetlenségnek mutatkozott. Az 1976-os mexicoi feldolgozás áll közel az igazsághoz, amint a képkockákon a hóra ugrik egy andinista a hánykolódva lebegő, és kis híján a hegyoldalba csapódó gépből, aki még egy éjszakát tölt el a túlélőkkel, amíg Massa visszarepül Argentínából Chílébe, hogy még nagyobb erőforrások bevonását sürgessen...
Mindegy is, a háromból melyik milyenre sikeredett, hiszen maga a légikatasztrófa teljes története a nagy élmény. Ha a valóságot keressük, az igaz tényanyagot, akkor Read elfogultnak cseppet sem nevezhető és ezért talán eléggé száraz – sokéjszakás – regényét kell elolvasnunk. Ebben az esetben a legjobb, ha a filmeket ezt követően tekintjük meg.
A regény másik nagy erénye, hogy több időt (vagy fajtájánál fogva oldalt) szentel a kutatásnak is, azaz elbeszéli – igen részletesen -, hogy mit tettek a hozzátartozók, a rögbijátékosok szülei a távolban, a kontinens más államaiban, a hegyektől keletre és nyugatra, ahol a magánpénzből finanszírozott kutatást szervezték. Ennek a legújabb film csupán egyetlen percet szentel a hosszú játékidejéből, és az nem elég.
Az uruguayi rögbicsapat hetvenkét napos túlélése háromezer-ötszáz méteres magasságban önmagában is megdöbbentő történet, talán film annak hangulatát és minden jellemzőjét visszaadni csupán nyomokban képes…
…
Tizenvalahány évvel ezelőtt két egykori túlélő, a leghíresebbek, akik kigyalogoltak a hegyek közül segítséget hozni a legelső útba eső faluból, Roberto Canessa és Nando Parrado – mint addig is csaknem minden évben – a hegyek fölött repülőgéppel, majd Santiagóból bérelt autóval visszatértek emlékezni a chilei kis településre, Los Maitenesbe, amikor a hegyi úton a céljuktól pár kilométerre szembe lovagolt velük egy hegyi gazdálkodó. Canessa pár méter után leállította az autót, és átfordult Parradóhoz: „Te, nem ismerjük valahonnan mi ezt az embert?” Választ sem várt, hanem kiszállt az autóból, és utána ment a lovasnak. Az öreg chilei akkor már az út szélén vesztegelt, és hátra fordulva könnyezett. A két férfi szótlanul egymás nyakába borult. Harmincnégy évvel az események után ismét találkoztak: a megmentő és a megmentett. Az öreg lovas, Sergio Catalan volt az, aki elsőként találkozott össze a két uruguayi fiúval egy hegyi folyó partján, és hozott nekik segítséget a helyi rendőrök, a carabinerik bevonásával. 2006-ban ismét fénykép készült róluk, csakúgy, mint 1972. december 22-én, csakhogy ezt most Nando készítette, nem az újságírók…
...
...
Írta: Őzse Balázs 2023. január 5-én
Források, képek: wikipédia, netflix és https://www.youtube.com/watch?v=NUDP2mSx9bU
