Az elkészült teljes trilógia kézirat (az első könyv önállóan olvasva: Sphere, a második könyv: Az Albatrosz-akció, a harmadik: A sötétség éjszakája néven) lényege az USA-ban, több mint hatvan évvel ezelőtt kezdődően, a titokban folytatott vegyi-, és biológiai háborús alap-, és alkalmazott kutatások keretében az ország területén elszabadult mikroorganizmus és az emberiség hosszan tartó kálváriája, és mindez három idősíkban. Én már akkor írtam egy jövőbeli pandémia veszélyéről, amikor a Covid-válságtól szűk egy év választotta el az emberiséget. A történetem lezárásakor a vírusról szóló első híradásokig még több mint 90 nap volt hátra. Ez a történetem egyik nagy különlegessége, és kicsit úgy éreztem magam az elmúlt években, mint érezte minden bizonnyal magát Morgan Robertson a Titan végzete (eredetileg Futility) című novellájával kapcsolatban utólag, miután benne egy hajókatasztrófáról írt, és az pár évvel később be is következett, ahol a hajót Titanicnak hívták.
Az első részében (amelyet nulladik részként is kategorizálhatunk) Michael Crichton nagysikerű történetét írtam át, és bővítettem ki a magam szája íze szerint. A techno-thrillerben az egyik főhős az akkor 31 éves motel-, és étterem-tulajdonos, a csinos és nagyvilági hölgy, Sally, ugyanúgy, mint a második könyvben. Azt követően, hogy az egész történetet bevezetve, egy hideg téli éjszakán egy akkor még ismeretlen mikroorganizmussal megfertőződött országúti rendőrjárőr – Martin Willis (Ed Bolton) - a közvetlen közelében hal meg a Dineeze (Sweety) éttermében, rezisztensnek mutatkozik, így ő lesz az egyik túlélő. Eddig nem újdonság, megírásra került, de azzal a különbséggel, hogy az amerikai író történetében Sally Conover egyszerű pincérnőként szerepelt az egyik fejezetben csupán, és ott is egy AP által kiadott szűk terjedelmű hírügynökségi jelentésben. Michael Crichton ’ötletét’ azonban – mint ahogy fentebb már említettem - átdolgoztam és folytattam, elnyújtottam az időben, voltaképpen egy terjedelmes trilógiává tettem.
Michael Crichton 1969-ben született science-fictionje korszakalkotó volt. Az író műfajt teremtett, a techno-thrillert. Az amerikai orvosi szakíró azt lebegtette meg világhírű regényében, hogy mi történik akkor, ha elszabadul egy toxikus életforma, egy gyilkos mikroorganizmus. Az alaptörténetben tudósok vették fel vele a küzdelmet, és pár nap alatt a kristályszerkezetet sikeresen izolálták, majd jellemezték. Végül megszabadultak tőle. A fenyegetés az elmúlt években életre kelt. Az Androméda törzs nagy erénye, hogy már a 20. század második felében figyelmeztetett egy modern kori pandémia lehetőségére. A kérdés csupán az volt, hogy az ismeretlen életforma a világűrből, vagy egy amerikai kutatóintézetből fog elszabadulni. A kérdés megmaradt. Amikor a regény feldolgozásával, és átírásával foglalkoztam, nem gondoltam még, hogy lesz folytatás…
Az első történet, a Sphere nagyobb mélységekbe száll le mégis, hiszen Conover kisasszony másba is belekeveredik: gyilkossággal vádolják – kézzelfogható bizonyíték nélkül – és mindez már az én verziómban. Felmerül, hogy Willis (Bolton) hadnagyot ő tette el láb alól, éppen azelőtt, mielőtt annak megalvadt volna a vére. A véralvadás fontos elem a történetben: az Androméda így gyilkolt. A különös esetet követő vizsgálat alig néhány órája folyik csak, helyi szinten, amikor Richard Nixon elnök a Fehér Házból elrendeli a Nemzeti Gárda bevetését Új-Mexico legdélebbi megyéiben. A nyomozást a rendőröktől ekkor átveszik a szövetségiek, majd közvetlenül azután a katonák, katonai csendőrök, és végül a Silver City FBI kirendeltségen megjelennek a sötét zakós titkosszolgálati emberek. Senki sem tudja, hogy kik ők. Később az is felmerül, hogy a délelőtt folyamán harmadfokú vallatásnak alávetett nő évekkel korábban belesodródott egy gyermekrablásba, de akkor már erre senki sem figyel: el kell tüntetni Sally Conovert, mielőtt az újságírók megneszelik a nagy sztorit. Az elnök emberei rosszul számolnak. Harry Agnew, az Alamogordo Daily News munkatársa fülest kap, és hamarosan nekiindul kocsiján a néhány órás útnak, találkozni az informátorával az arizonai Flagstaffben, de célját soha sem éri el. Ha az utolsó pillanatban megtudhatta volna, hogy végül 71 évvel később az akkori újságírók majd az életre kelő bombasztorit nem a helyi érdekű médiában, egy régió ügyeként fogják kezelni, hanem 8 milliárd embernek tolmácsolják percről percre, a nyomában kialakult globális válsággal együtt, megmosolyogta volna azt, vagy csak elégedetten bólintott volna, nem tudjuk. Az ő és Ed Bolton hullájára 2010-ben bukkannak rá hírszerző ügynökök, mielőtt megsemmisítenék a Sweety országúti motelt, egy gázrobbanásnak álcázott robbantásban. Ez már a második könyv, az Albatrosz-akció története, ahol harminckilenc évvel később, és már idős asszonyként ismét felbukkan Sally Conover a történet további bonyodalma során. Hírt kapunk róla, hogy miután évtizedeken át kísérleteztek vele egy elzárt biokémiai kutatólaboratóriumban, a hidegháborús időszak lezárultával őt is ’szabadon engedték’ és ezt követően ’új arcot teremtettek’ számára, 1991-ben új személyazonossággal telepítették le a texasi Galvestonban, ahonnan a második könyv bonyodalma során tovább költöztetik, Aspermontba, Texasba. Fény derül rá, miszerint a hírszerzés egyik csoportja mindvégig tudott a nő sorsáról, míg másik csoportja nem. Az eredeti csapat valójában egy önállósodott, és elszabadult titkosszolgálati egység volt, az elnök emberei, akik a Watergateben elsüllyedt Nixont is túlélték. De mi az oka mégis, hogy életben hagyják a nőt? Miért annyira fontos a személye? És mi köze lehet a lehallgatási ügy nyomán kialakult belpolitikai válságnak az első biológiai tudományos válsághoz? Ezekre a kérdésekre ekkor még nem kapunk választ.
Amikor a Szovjetunió felbomlása után az orosz levéltárakból felbukkannak a Szojuz-11 visszatérő egységének 1971 nyarán megesett tragédiája korábban titkosított jegyzőkönyvei, és ehhez az amerikai hírszerzés is hozzájut, kiderül, hogy az orosz űrhajósoknak még a világűrben megalvadt a vérük, és ez vezetett halálukhoz, majd amikor 2003 februárjában a Columbia űrrepülőgép a világűrből visszatértében megsemmisül Texas állam felett, és itt is ugyanazok a jelek mutatkoztak, hogy az űrrepülőgép légköri szétdarabolódásakor az űrhajósokon a szintén különös biokémiai folyamatok játszódtak le, nyilvánvalóvá válik, hogy az Andromédát nem pusztították el annak idején – ébrednek rá a bennfentesek utólag -, és világos lesz végre, hogy kolóniája még mindig a Föld körül kering. Az amerikai kormány vezetésével egy szupertitkos program indul: egyszer és mindenkorra meg kell semmisíteni a mutálódott mikroorganizmust, mielőtt az elárasztaná bolygónk felszínét. Ez az amerikai űrprogramra is kihat. 2010-ben végső döntés születik, amely szerint a következő év folyamán befagyasztják, majd lezárják az első űrrepülő-programot. Egy tudóscsoport ugyanakkor egy akciótervet dolgoz ki a hírszerző-közösséggel karöltve: az eredeti környezetében – az Új-Mexico-i Anthonyban, a Sweety étterem-, és motel épületegyüttesében - kell végezni az idegen életformával. Már csak valahogy az ottani ellenőrzött környezetbe, a pincerendszerbe kell csalni az intelligens szuperkolóniát. A végső akció indítását az amerikai kormány az év nyarán október második hétfőjére, a Kolumbusz-napra tűzi ki. Miután nyár végén megrendezik – a valódi múltjáról mindvégig oly ügyesen hallgató - Sally halálát, a hírszerzés a – fentebb már említett - texasi Aspermontba, egy védett házba szállítja és megkezdik felkészítését az akcióra. Ugyanakkor amatőr kutatók is bekapcsolódnak a ’nyomozásba’ a háttérben, a Newsweek fiatal kaliforniai újságírója, valamint a légierő egykori egyik főtisztje, a Vandenberg légitámaszpont egykori egyik parancsnoka, amire az ügynökség is felfigyel. Vagy leállítják, vagy bevonják őket az Albatrosz-akcióba. Az ügynökök ez utóbbi mellett döntenek: felismerik, hogy az újságíró és kislánya különleges képességekkel rendelkezik, olyanokkal, amelyekkel Sally Conover is: képesek egymással telepatikus kapcsolat létesítésére, az intellektuálisan igen fejlett idegen élőlény, az Androméda legyőzésére. Amikor ezekkel a különleges képességeikkel végre kulcsszereplők lennének, a kis csoport, a kis érzelmi közösség megbénul, mert egy valóságszimulátorban (sci-fi elem), a felkészítés során Sally váratlanul rosszul lesz. Az akciót azonban már nem lehet leállítani, azt Bill Marcus és csapata végig akarja vinni, és a csoportot minden áron összetartani. Október 12-én hajnali hat órakor, az akció kezdete előtti órában az idős nő meghal. És akkor – az utolsó pillanatokban – kiderül, hogy ki is volt ő, hogy ki volt Sally Conover! A hatás döbbenetes! A virtuális térben, a ’sötét semmiben’ fény vetül arra, hogy a nő annak idején – 1962 kora tavaszától - számos alkalommal találkozott Marilyn Monroeval, John F., és Robert Kennedyvel. Közös titkaik voltak, igen sötét hátterű környezetben. Kiderül, hogy akkoriban – miután erőszakot követtek el rajta - kényszerítették, hogy ’call girl’-nek álljon az elnök mellett, és más fiatalokat bevonva, titkos éjszakai ’összejöveteleken’ vegyen részt, ahol szexuális jellegű bűncselekményeket követtek el – valakik. Fény derül a gyermekrablás részleteire, és arra is, hogy Ed Boltonra Sally lőtt rá az étterem közepén, a válság éjszakáján. Csakhogy a gyerekrablás egészen másként esett meg, a rendőrjárőr pedig már halott volt, amikor Sally ráfogta a fegyvert…
Van egy pont a második történetemben, az Albatrosz-akcióban, ahol az eredeti cselekmény szinte már háttérbe is szorul, egy idő után minden kapcsolódó mozzanat az akkori elnökre, a testvérére és a dívára, a szőke színésznőre koncentrál, Sally Conover pedig ’vádlottból’ egy csapásra áldozattá válik. A hírszerző-akcióban részt vevő személyek rájönnek, hogy a fiatal korában pusztán csak szexuális-tárgynak tekintett nőt hosszú időn át zsarolták és sakkban tartották, majd évtizedekre eltüntették a nevadai 51-es körzetben. A gyanú - most, utólag - Washingtonra terelődik, a saját korábbi kormányaikra, és az egykori top drawerre. Az egykori és 2010-ben még élő, újra összeállt szereplők felismerik – bizonyítékra bukkanva -, hogy Monroeval annak idején, 1962-ben brentwoodi otthonában nem drogtúladagolás végzett, és még csak nem is a CIA, hanem az akkor 22 éves Sally – parancsra! Bezsarolták és megcsináltatták vele a piszkos munkát: egyszer és mindenkorra végezzen a túl sokat tudó színésznővel, öngyilkosságnak álcázva. De ki volt a titokzatos felbujtó? Egyáltalán: mit tudott Monroe? Jogos és izgalmas kérdések merülnek fel. Ezt követően a regény szereplőinek már nem nehéz utána járni, mi is állhatott az 1963-as dallasi és az 1968-as Los Angeles-i politikai színezetűnek gondolt gyilkosságok hátterében, és egy csapásra megoldódik a két Kennedy-ügy, egészen döbbenetes végeredménnyel, még a legvadabb összeesküvés-elméleteket is túlszárnyalva. Ezek után a sikeres – vagy annak tűnő – akció, amit a kislány Helen jelenléte ment meg, a mikroorganizmus elpusztításának bonyodalma után a résztvevők számára nyilvánvalóvá válik, és a nyilvánosság elöl el is hallgatják majd – a harmadik könyv végéig – ki állt a Marilyn Monroe-, és a Kennedy-testvérek elleni gyilkosságok mögött. A gyermekrablás részletei is megvilágosodnak: negyvenegy év után – az akció kezdetének pillanatában - előkerül az egykori áldozat. Az Új-Mexico-i Alamogordoból tizenkét éves korában elrabolt lány 2010-ben már ötvenhárom éves nő és 1969-től Mexicoban élt. Margaret Fenner az ügynökök előtt tárja fel legvégül a ’döglött ügy’ részleteit: éppen hogy nem Sally volt az egyik bűntárs, hanem pontosan ő volt az, aki megpróbálkozott a megmentésével, de kudarcot vallott.
A sci-fi, a trilógia második része tehát részben egy – illetve nem kifejtve egy másik további - szerencsétlen női sorsot követ végig az amerikai történelem 1960-as és 1970-es éveinek bemutatása mentén – az Androméda-törzs (Idegen) elleni szélmalom-harc frontja árnyékában - és mintegy nem mellékesen egy totálisan félreismert karaktert formál meg, egy lelkiekben sokat szenvedett, egykor ragyogóan csinos fiatal nőt, akit mindenki boldognak hitt, de a valóságban folyton erőszakot követtek el rajta, és évtizedeken át boldogtalanul élt. Erőszak és kényszerítés a Fehér Házban, erőszak és megalázás a börtönben, depresszió és beletörődés hosszú évtizedeken át…
Folyt. köv.
Írta: Őzse Balázs
