Nellis-1 űrsikló, 195 mérfölddel a Villingili-atoll felett, 2042. október 26. 18:40 p.m. (UTC-8)

-        Hajó, itt Kentucky Irányítás!

-        Kentucky, Nellis-1 válaszol. Jó estét!

-        Jó estét a visszatérő csapatnak! Dick, teljesen jók vagytok! Úgy tűnik, Vandenberg nyitva áll előttetek, az idő javulóban arrafelé.

-        Aha, jól siklunk, program szerint. Mi is látjuk, Kentucky. Örülünk Vandenbergnek. Ezért hívtál, Irányítás?

-        Harmadik visszatérési előzetes művelet terv szerint lement, Nellis. Semmi különös, pilóta.

-        Arthu aktív. Nincs egyéb.

A pilóta elmosolyodott. Megérintette maga előtt a képernyőn a kis kék négyszöget, mire a középső monitoron egy szemvillanásnyi idő alatt éles kép bukkant fel. Egy vörös inges fiatalember látszott a Black Mountain-beli irányítóközpont monitorai előtt, ahogy megigazgatja fejhallgatóját és kissé előredől gurulós székében a kamera előtt. Aztán a kontroll-tiszt felnézett.

-        Figyelj csak, Dick! Minden paraméteretek tökéletes, olyannyira, hogy előbbre vagytok. Most egyeztettünk az Öreggel. Mit szólnátok hozzá, ha a művelet elé beiktatnánk egy próbát, egyet a tervben futó néhány közül?

-        Kettő már lement, kontroll-tiszt! Elvileg mehetne, de…

Csend következett. A pilóta átnézett a másik oldalon ülő kapitányra. Amaz némi mosollyal az arcán bámulta mereven, majd nagy levegőt vett, de végül nem szólt semmit.

-        Program szerinti visszatérésben vagytok, minden rendben, viszont mindösszesen 5 percet venne igénybe.

-        Mit mond Arthu? – nézett át Dick Malcolm másodpilóta George Carpenter kapitányra, majd a központi kijelzőre tekintett. Azon csakhamar felvillant Arthu, a mesterséges intelligencia válasza:

ELVILEG VÉGREHAJTHATÓ LENNE

-        Nem hisszük, hogy Arthu belemenne – nézett át ismét a pilóta a bal oldalra. Carpenter tagadólag rázta fejét. Ebben a pillanatban vörös betűkkel újabb üzenet érkezett:

NEM TÁMOGATOM

-        Ő a parancsnok – Malcolm kissé rosszallóan tekintett bele a kamerába. – A Föderáció űrállomása éppen most húz el alattunk. Nem kellene.

-        Jól van, Nellis. Ha nincs hozzá kedvetek, hát ne legyen. Itt úgy vagyunk vele, hogy hónapokig nem lesz megfelelő alkalom rá. Nem tervezünk sikló indításokat… mint tudjátok…

-        Na persze. De nincs hadiállapot. A háború véget ért. Idefenn nem támogatjuk – Malcolm némi szünetet tartott, majd körbejártatta tekintetét a műszerpult kijelzőin. – Sebesség rendben, magasság rendben, pálya rendben. Tartjuk a plusz négyes leereszkedést, kezdeti íven. Ha ti is látjátok, akkor más nincs itt fenn. Vége, Irányítás – azzal hozzáért a kék négyszöghöz és a képernyő elsötétült.

-        Mintha egy kissé sötétebb lenne odalenn – nézett ki maga fölött az egyetlen bal oldali ablakon a kapitány. A ciklonok felhőörvényeit bámulta az Indiai-óceán felett, ahol a sötétség és a fény sejtelmes határvonalának sávja, a terminátor a szokatlanul nagyméretű, kifejlett ciklonok között vonult át.

-        Én nem látom bolygónkat sötétebbnek – hajolt közelebb megemelkedve a második pilóta az ő oldalának ablaka elé.

-        Mintha cseppnyi vörös keveredett volna a felső légkörbe. Mélyvörös – tűnődött a kapitány. Arra várt egy pillanatig, hogy Arthu közbeszóljon, hogy a vezető program, az „intelligens buta gép” – ahogy pilótatársával az utolsó felkészítő tanfolyamon, még nyár elején nevetve megállapították - tegyen egy gyors megjegyzést, valami epéset, vagy csak találgasson kicsit, de a mély, gépi hang nem hangzott fel, és a párbeszéd panel is üresen világító maradt. Carpenter várt még pár pillanatot, majd folytatta: - A nap folyamán még nem láttam ilyennek a Földet.

-        Aeroszol – vetette oda savanyú arccal Malcolm. Teljes testével visszaült a székébe és gondosan elhelyezkedett ismét. Tekintetét végigjártatta a műszerek kijelzőin, majd bólintott egyet, ahogy átnézett George Carpenterre. – Mi más lenne?

-        Nem szabadulunk meg tőlük soha…

…

SZÉP VAGY

-        Te meg hazudós – mondta Helen La Rue és tüntetőleg elfordult oldalra. Kicsit várt, a kabin belső borítását nézte, majd felnevetett. Ezzel egy időben ismét mély, kissé gépi színezetű férfihang hallatszott:

DE, TE AKKOR IS SZÉP VAGY

-        Fejezd be, Keeper! – egyenesedett fel keskeny matracán Helen, és elbillent oldalra. Szúrós tekintettel bámult a kabin oldalfalára. -  Túl sokat őgyelegsz körülöttem.

EZ A FELADATOM, KICSI LÁNY

-        Most meg miért hízelegsz? – duzzogott Helen. – Engem különben sem nevezhet kicsi lánynak senki sem, csak apám, meg anyám.

MEG ÉN, KISVIRÁG

-        Nem tudom pontosan, ki talált fel téged, de nekem nem jössz be – csatolta ki övének hevederét nagyra nyílt szemekkel a nő, majd lassan fellebegett a szűk kabinban, néhány inch-csel a matraca fölé. Aztán jobb kezével kinyúlt, és egy fogantyút megmarkolva visszalebegett és félig-meddig ülve helyezkedett el. Átnézett a szemüvegén valamilyen filmet néző Carla Luciara. Amaz hirtelen oldalra tekintett. Egy pillanatra egymásra néztek.

-        Kár, hogy csak neked van személyi testőröd – mondta a másik űrhajós nő, különös hangsúllyal nyomva meg az utolsó két szót. – Nekem is elkelne egy udvarló.

-        Áhh – legyintett Helen. – Csak kedvemben akar járni… folyton emlékeztetni akar engem gyerekkoromra, amikor…

-        Amikor? – ült fel Carla Lucia is a maga matracán, várakozó tekintettel bámulva űrhajós nő társára.

-        …amikor… – és Helen benyúlt a matrac mögé, majd gyors mozdulattal előhalászott zsákjából egy piciny tárgyat. – …amikor a pingvinem és én a sötét semmiben…

-        Hol? – lebegett közelebb a helyiségben a mexicoi származású űrhajós nő a társához. Megérintette a kis fekete-fehér plüss állatkát.

-        Mindegy, nem is érdekes – vonta meg vállát Helen La Rue és visszabújtatta gyerekkori kedvenc játékát a matrac mögé. – Neked erről nem is kellene tudnod.

HELEN ÉS A KIS PINGVIN MENTETTE MEG AZ EMBERISÉGET 32 ÉVVEL EZELŐTT

-        Szállj már le rólam, Keeper! – emelte meg hangját semmibe révedő tekintettel Helen, hogy maga is elcsodálkozott. – Beárullak Arthunak.

A két nő kissé megszeppenve nézett körbe a pihenőben. Miután néhány pillanatig csend honolt, Carla Lucia szólalt meg:

-        Nem beszélget veled többet – azzal előrehajolt félig ülő, félig lebegő állapotba. Halkan súgta oda az amerikai űrhajós nőnek, mialatt elnevette magát: - Nem mintha nem hallaná, de… szereztél egy rossz pontot a törzslapodra. Mesterséges intelligenciákkal manapság nem illik feleselni.

-        Annyi baj legyen, Carla – sóhajtott nagyot Helen. – Bárcsak befejeznénk már ezt az utat! Borzasztóan elfáradtam az ISS-en.

-        Hogyan tudtad felhozni magaddal a játékszered az űrállomásra? – vizsgálgatta Helen tekintetét csodálkozó szemekkel Carla.

-        Pszichológiai kísérlet része volt. A kísérletsorozat kiterjedt élettelen tárgyakra is, különösen személyes kötődésű emlékekre.

Carla Lucia nagy levegőt vett és csípőre vágta kezeit.

-        Mi tulajdonképpen az a sötét semmi?

Egy ideig ismét csend telepedett az űrsikló legbelső, szűk hálóhelyiségére, majd mindketten fellökték magukat a puha anyagról és lebegni kezdtek.

-        Fél óránk van még és előre kell mennünk – mondta Carla Lucia miután látta, hogy hiába vár válaszra a másiktól és feltekintett a nagy fali monitorra és leolvasta a pontos időt, amely a Nemzetközi Űrállomásról indultukkor az USA nyugati parti idejére módosult. – Vagy valamivel kevesebb. Javaslom, addig is kezdjünk el öltözködni.

-        De a program szerint…

-        Lepjük meg a pilótákat azzal, hogy időben elkészülünk… 100 perc múlva landolunk Vandenbergben.

Helen megragadta a fali szekrények felé távolodó másik nő csuklóját, mire az teljes testével felé fordult és meg is állt a levegőben. Lebegni kezdett.

-        Tudod, milyen nehéz nekem, Carla? Vannak különleges képességeim, és…

-        Majd összejövünk egyszer és elmeséled. Átugrom hozzád Kaliforniába.

-        Hát, összefuthatunk egyszer – kacsintott egyet boldogan Helen La Rue és egyszerre elengedte a másikat. – Tarthatunk egy családi partyt.

Carla Lucia tekintete elkomorodott, ahogy egész testével elfordult és a szkafandereket rejtő szekrény felé lökte el magát egy fali kiszögellésen. Félúton, a terem mértani közepén úszva még visszanézett.

-        Nincsen családom.

Folyt.köv.