...eltekintettek a futópályákon túlra. A távoli horizonton füst terjengett, és sárgás fények villództak. Amint Jean La Rue is melléjük állt, elnéztek más irányba is. A támaszponton túl, szinte minden irányban sárgásan fénylő volt az éjszakai ég. Ekkor világos kék egyenruhás katonák léptek melléjük a lépcsőn. Oldalukon mini-önirányítós MetalStorme fegyverek lógtak, homlokukra vastag keretes chat-szemüveg volt feltolva, vastag bőrszíjakon pedig hátizsák feszült rajtuk. A két WFAA-es szerkesztőt ez a felszerelés a vandenbergi katonákéra emlékeztette, de ezek mégis jóval korszerűbbnek látszottak. Christina McAuliff tekintete kissé elidőzött rajtuk, míg hárman körbevették őket. A negyedik társuk azonban eloldalazott mellettük a szűk helyen és a gép ajtajában épp akkor felbukkanó vandenbergi százados elé lépett. Hirtelen feltámadt szél csapta meg őket, mire a fiatal nő elsimította szemébe eső tincseit, majd összehúzta magán kabátját. Teljesen hátranézett. A különös egyenruhájú katona váltott néhány szót a légierő nyugati parti tisztjével, majd a kezében megcsillanni látszott valami. A fémes villanás nem kerülte el a szőke újságírónő figyelmét. Boggshoz húzódott és belesúgott fülébe.

• Itt mi történik szerinted?
• Elveszik a fegyverét – súgta vissza komoly képpel a férfi. - Alighanem őrizetbe vonják.

Ebben a pillanatban újabb katonák érkeztek. Ezek felszerelése is szokatlan volt. McAuliff Boggs mellett sietett le a lépcsőkön, ahogy felülről terelgették őket, és pár pillanatra rá már a betonon felsorakozottak között találták magukat.

• Kik ezek?
• A „hétvégi harcosok”.
• A légi Nemzeti Gárda?
• Nem tudom, mindenesetre olyasfélék lehetnek. Soha nem láttam ehhez hasonló egyenruhákat.

Ekkor az egyik világos kék zubbonyos közelebb lépett hozzájuk. Mindhármuknak átadott egy-egy nyakban hordható, vékony fémláncon rögzített kicsiny eszközt...

...az újságírónő még inkább az osztagparancsnok közelébe sorolt, mire egy másik egyenruhás átvette a csapat vezetését. Most már viharossá vált a szél, kellemetlenül nekik vágva az esőcseppeket. McAuliff idegesen törölte meg arcát ruhája szárával.

• Tud biztosítani Terrát?
• Talán a Fehér Házban.
• De, ha nincs szolgáltató, akkor ott hogyan lesz kapcsolat?
• Más módon.

Szó nélkül haladtak tovább, ahogy néhány elsötétített lopakodó mellett egy személyszállító helikopter felé közeledtek. McAuliff megcsodálta oldalt a vadászgépeket.

• Még az eső is lepereg róluk. Mintha nem is érné őket nedvesség. Ezek nem F-35 Lightningek?
• De. A Lockheed Martin fejleszti…
• …és Forth Worthben gyártják le őket - fejezte be a mondatot büszkén megemelve fejét a riporternő. – Több, mint húsz éves fejlesztések. Egyszer elvittek egy körre Dallas fölött. De azt hittem korszerűbbeket állomásoztatunk a főváros közelében.

A parancsnok nem reagált, hanem odaérve előreengedte őket az egyetlen kivilágított helikopterhez, ami a közelben parkolt. McAuliff érdeklődve nézegette.

• Nem egészen olyan, mintha WRW-sorozatbeli lenne.

Amikor megfordult, hogy végignézzen a támaszponton, és így ismét a vadászgéprajt kereste szemeivel a sejtelmes félhomályban, a döbbenettől hirtelen lemerevedett, úgy bámult kikerekedett szemekkel a távolba. Ahol az F-35-ösöknek kellett várakoznia, amerről az előbb érkeztek, semmi sem látszott. Az eső a támaszpont üres betonját verte. Aztán meginogva oldalt lépett kettőt és fel is sikoltott. Odébb, egy másik gurulóúton, mintha fluoreszkálna, két hatalmas repülőgép fénylett. Mivel előbb éppen abból az irányból érkeztek, látniuk kellett volna azokat. Ugyanakkor más is megdöbbentette: soha sem látott ennyire lekerekített formájú gépeket...